Az MSZP elnöke ismertette, hogy a szerdán kezdődő országjárás során a szocialisták és az SZDSZ politikusai együtt kampányolnak, ezt tartalmazza ugyanis a két párt között hétfőn létrejött együttműködési megállapodás.
A két párt vezetői politikusai naponta hét-nyolc települést keresnek fel. Azokat a választókerületeket is meglátogatják, ahol a koalíció jelöltje vezet – közölte a pártelnök.
Hiller szerint az MSZP nem rombolásra, hanem építkezésre készül, ehhez pedig nyugalom és biztonság kell. Kiemelte, a szocialisták azt akarják, hogy Magyarország a nyertesek között legyen.
(Forrás: Hír TV, Magyar Rádió)

Kiábrándultak, megalázva érzik magukat a Tisza listázott aktivistái