Welt am Sonntag (wams.de)
A konzervatív német lap vasárnapi kiadásában, Egy megingott elnök című cikkében foglalkozik Bush elnök katasztrofális otthoni megítélésével és ennek következményeivel.
Amennyiben Angela Merkel szerdán Washingtonba érkezik, ott egy súlyos belpolitika vereségektől meggyengült George W. Bush-sal fog találkozni. Mára már csak az amerikaiak 32 százaléka elégedett az elnök munkájával. Bush jelenleg a legkevésbé kedvelt republikánus elnök Richard Nixon óta, aki 1974-ben kénytelen volt lemondani a Watergate-botrány miatt.
A republikánus táboron belül sokan lázadoznak az elnöki politikával szemben. A tavalyi évben John McCain szenátor, aki esélyes arra, hogy a következő republikánus elnökjelölt legyen, Bush ellenállása közepette keresztülvitt egy a kínzásokat megtiltó törvényt. Néhány héttel ezelőtt lépett a nyilvánosság elé a volt külügyminiszter Henry Kissinger vezetésével a külpolitikai „realisták” csoportja, mely arra szólított fel, hogy ideje feladni a közel-kelet demokratizálásával kapcsolatos túlzott várakozásokat.
A republikánusok szerencséje a szerencsétlenségben, hogy az ősriválisuk, a demokraták sem állnak sokkal jobban. John Kerry veresége óta ők is elmulasztották a személyi és programbéli megújulást. Ehelyett a demokraták mára szinte egy „anti-Bush párttá” korcsosultak. Új politikai perspektívákat azonban a hivatalban lévő elnök sem volt képes nyújtani, amivel visszanyerhetné az elveszített bizalmat. A Fehér Ház sokkal inkább saját kommunikációs és döntési struktúráinak megjavítását és ezzel önképének javítását tűzte ki célul. Ezért az elmúlt héten az elnök eddig szóvivőjét, Scott McClellant is leváltották. Az ő helyére az ismert televíziós újságíró és moderátor Tony Snow lép, aki a konzervatív Fox televízió munkatársa. Ő az utóbbi időben keményen bírálta az elnök politikáját. Most e médiaprofinak kellene az elnök változatlan politikáját elődjénél jobban eladnia. Kérdés, hogy egy ilyen gyors frontváltás vajon alkalmas lehet-e arra, hogy kampányt kezdjenek az elnöki szavahihetőség visszaállítása érdekében. Hiszen George W. Bush számára már látótávolságban van a következő jéghegy.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német lap Játszd nekem a kenyér dalát című írásában mutatja be az osztrák dokumentumfilm-rendezőnek, Erwin Wagenhofernek az élelmiszeripar mindennapjait bíráló alkotását.
Wagenhofer We feed the world (Mi tápláljuk a földet) című alkotása két év munkáját sűríti össze. A film azoknak a malmára hajtja a vizet, akik keményen bírálják az ipari méretekben űzött mezőgazdaságot és élelmiszerfeldolgozást. Brazíliában éhező családokat filmezett Wagenhofer, miközben az ott termelt szóját takarmányként Európába exportálják, ahol olyan állatokkal etetik fel, melyek legfinomabb részét az európai fogyasztóknak adják el. A hatalmas mennyiségű húsmaradékokat pedig igen alacsony szubvencionált áron Afrikába exportálják. Mivel ezekkel az árakkal az ottani gazdák képtelenek versenyre kelni, általában tönkre mennek.
Wagenhofer filmjében a borzalom a legkedvesebb formában közeledik a nézőhöz: mint például a tömegesen tenyésztett sárga kiscsibék tengere képében. Néhány hónappal később láthatóak az állatok a vágóhíd futószalagján, amint beérkeznek, majd néhány perc múlva szépen, tisztán lefejezve távoznak. A mellehúsa és a combok, grammra pontosan válogatva maradnak Európában, míg a belsőségeket Afrikába szállítják.
Van még egy feledhetetlen jelenet a filmben: amikor hatalmas teherautókkal elszállítják a felesleges kenyereket a bécsi a sütödékből. Egyedül az osztrák fővárosban évente 2 millió kiló kenyeret gyűjtenek össze és megsemmisítik azt. Az egyik szállítómunkás úgy fogalmaz: „az emberek egyszerűen bámulnak, és képtelenek elhinni az egészet.”
A dokumentum film másik fontos jelenete, amikor az egyik legnagyobb élelmiszerkonszern vezetője, a Nestlé elnöke, Peter Brabeck a beszélgetésben kifejti, ideje lenne a vízzel is piaci áron kereskedni. A következő pillanatban az látható, Brabeck irodájából milyen gyönyörű kitekintés nyerhető a Genfi tóra.
Süddeutsche Zeitung (sueddeutsche.de)
A baloldali német napilap cikke a mind vulgárisabb média fogyasztásának katasztrofális társadalmi következményeivel foglalkozik.
Miközben a gimnazisták körében sohasem látott népszerűségre tesznek szert a holt nyelvek, addig a szakiskolások a teljes lepusztulás jeleit mutatják a média dzsungelében. Ez utóbbi csoport mocskos erőszakvideókat készít („happy slapping“) mobiljával és úgy beszélnek a tanáraikkal, amint az legutóbb egy televíziós vitaműsorban történt, amikor egy politikus képébe mondták, hogy „szart dumál”. Valószínűleg nem is különleges agresszivitástól hajtva fogalmaztak így, hanem mert más kifejezés egyszerűen nem jutott eszükbe.
Az oktatás, mely normális esetben a társadalmat egybentartó és kiegyenlítő szerepet tölt be, s a szociális mobilitás ideális eszköze lenne, most a társadalom megosztásához járul hozzá. A helyzetet tovább rontja, hogy a német társadalom rossz képzettségük miatt éppen most veszíti el a fiatalok újabb generációját, mely néhány év múlva nagyon hiányzik majd annak az országnak a szakmunkáspiacáról, nem szólva az orvosokról és a színvonalas szolgáltató szektorról, melyet a növekvő számú idős ember igényelni fog. Már tíz év múlva bekövetkezhet az az őrült helyzet, hogy a magasan képzett munkaerőt Kelet-Európából, vagy az ázsiai országokból toborozni, miközben a tartós munkanélküliek milliós táborát kell valahogyan munkaügyi hivataloknak kezelnie.
A német képzési katasztrófának a gazdasági és szociális aspektusa mellett létezik egy kulturális-média és egy erkölcsi aspektusa is. A szerző sorsdöntőnek tartja társadalmi leépülésben a kereskedelmi médiumok megjelenését. Harald Schmidt – a legismertebb német humorista – gunyoros megjegyzése az „alsóbb osztályok televíziójáról“ a valóság leírása. A gazdagoknak van lehetősége, hogy értelmesen foglalkoztassák a gyermekeiket, megóvják a virtuális utca nyersességétől, s felkészítsék a felelős médiafogyasztásra. Ezzel szemben a média közterein áramló szemétet az új alsó osztályok – melyeket finomkodóan „oktatástól távoliként” írnak le – többnyire szűretlenül vesznek magukhoz. Miként a környezetszennyezés is mindig sokkal erősebben érintette a szegények lakásait, mint a gazdag környékeken élőket. Nem csak az étkezési szokásokban tapasztalhatóak osztálykorlátok, amíg a sült krumplitól dagadt gyerekek, addig a középosztály a bioboltokban költi el pénzét: Hasonló kettősség tapasztalható a szellemi táplálék tekintetében, ráadásul egy olyan életkorban, amikor az elfogyasztott médiahatások szinte kitörölhetetlenül megmaradnak.
origo.hu
Elkepesztő siker, állótapsos ünneplés a Hamupipőke bemutatóján
