Elsőfokon kilenc vádlottat találtak bűnösnek a tizenegyből a kecskeméti maffiaperben. Az elsőrendű vádlottat, Radnai Lászlót 12 év fegyházbüntetésre ítélték bűnszervezetben elkövetett emberölés előkészülete és fegyvercsempészet miatt.
A másodrendű vádlott Mészáros Pétert 10 év, a harmadrendű vádlott Csüllög Zsigmondot 5 év, a negyedrendű vádlott Ferencsik Attilát 6 év fegyházra ítélték. Az ötödrendű vádlott 8 év, a hatodrendű 10 év, a hetedrendű 7 év, a nyolcadrendű szintén 7 év, a tizenegyed rendű pedig 3 év fegyházat kapott. A kilenced és tizedrendű vádlottat felmentette a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A vádlottak többségét feltételesen sem lehet szabadlábra bocsátani, a vádpontok közül csak pár kisebb ügyet ejtettek.
Radnai László és tíz társa ellen, 2005 májusában kezdődött büntetőper a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Radnait és tíz társát emberölés előkészületével, fegyvercsempészéssel és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolta az ügyészség. A vád szerint a bűncselekményeket a vádlottak bűnszervezet tagjaként követték el.
A vádirat szerint a csoport 2004 áprilisában úgy döntött, hogy korábbi nézeteltérés miatt leszámolnak a T. Tibor által vezetett csoporttal és átveszik annak érdekeltségeit. Feltérképezték a célszemélyt, bérgyilkosokkal vették fel a kapcsolatot, és mintegy másfél millió forintért nagy mennyiségű lőfegyvert, lőszert vásároltak.
Egy Kecskemét melletti benzinkútnál került sor az első letartóztatásra 2004. augusztus 4-én: a nyomozók három férfit vettek őrizetbe, és lefoglaltak négy pisztolyt, két géppisztolyt, hangtompítót és lőszereket, amiket Szerbiából csempésztek be az országba.
Négy gyanúsítottal vádalkut kötöttek, közülük az egyik csak a fegyverek elrejtésében volt bűnös. Az egyik ilyen együttműködő gyanúsított Szlobodan Sztojanovics volt, aki később elhagyta az országot, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki kézrekerítéséért.
A tárgyalássorozat során a megyei főügyészhelyettes becsatolta az Aranykéz utcai robbantásnál megölt Boros Tamás korábban tett vallomását, azzal, hogy a bíróság ismertesse, és tegye a bizonyítási eljárás anyagává. Az ügyész szerint Boros 1997-ben beszélt a nyomozóknak a fővárosi alvilág felépítéséről, arról, hogy a Conti Car csoporthoz tartozó személyek közül többen megpróbálták átvenni a hatalmat Budapesten. A Conti Car Kft. a kecskeméti maffiaper elsőrendű vádlottjának, Radnainak az érdekeltségébe tartozott. Borost 1998-ban ölték meg az Aranykéz utcai robbantásban, Szlobodan Sztojanovics kecskeméti maffiaperben tett vallomása szerint Radnai utasítására.
Sztojanovics arról is beszélt vallomásában, hogy Radnai egy albán bérgyilkos-csoporttal állt kapcsolatban, és ő adott megbízást Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolására.
A per során rengeteg szakértőt hallgatott meg a bíróság, még DNS-mintákat is elemeztek a vádban foglaltak bizonyítására: nyolc vádlott DNS-profilját hasonlították össze a bűnjeleken talált DNS-mintákkal. A szakértők a bűnjeleken több személy DNS-mintáinak keveredését állapították meg, szerintük a harmad-, az ötöd-, a hatod-, és a nyolcad rendű vádlott DNS-ét találták meg a fegyvereken. Az elsőrendű vádlott, Radnai László és további három vádlott DNS-ét a vizsgálat nem mutatta ki a lefoglalt fegyvereken.
(Forrás: Index, HavariaPress)

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!