Nyolc körzetben döntő lehet az átjelentkezés

Hat választókerületben az első választási fordulóban kisebb számú vokssal nyertek az MSZP, illetve az MSZP-SZDSZ jelöltjei, mint amennyi választópolgárt a szavazás napján felvettek a névjegyzékbe. Két további körzetben meghatározó lehet, hogy a második fordulóban kevesebben voksolnak lakhelyüktől távol, mint az elsőben. Mindkét kritériumnak megfelel a Csongrád megyei 2. számú körzet, ahol az egyik induló, Balogh László (Fidesz-KDNP) még a választás előtt bejelentette, hogy a szocialisták csoportos vonulással készülnek csalásra. • Több körzetben a külföldi szavazatok is sorsdöntőek lehetnek

Kaposi Dávid
2006. 04. 11. 9:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összesen hat olyan választókerület volt az első választási fordulóban, ahol annál kisebb számú szavazattal nyertek az MSZP, illetve az MSZP-SZDSZ jelöltjei, mint amennyi választópolgárt a szavazás napján felvettek a névjegyzékbe. Ez a mandátumok megoszlása közötti várható szűk különbség miatt különösen döntő lehet.

Budapesten a nyolcadik számú egyéni választókörzetben, a VI. kerületben a szocialista jelölt, Kékesi Tibor mindössze 191 vokssal vezet a Fidesz-KDNP jelöltje, Illés Zoltán előtt. Ebben a körzetben a választás napján 495 választót vettek fel a névjegyzékbe, vagyis ennyivel többen szavazhattak vasárnap. Még feltűnőbb a helyzet a főváros 21. számú körzetében, ahol vasárnap 821 emberrel többen szavahattak az átjelentkezések miatt. Ebben a körzetben Baráth Etele (MSZP) 127 szavazattal kapott többet, mint a fideszes jelölt, Rátonyi Gábor.

Szoros a verseny a Vas megyei 2. számú körzetben: az MSZP-SZDSZ közös jelöltje, Gaál Angelika 12 vokssal szerzett többet, mint Hende Csaba (Fidesz-KDNP); a választói névjegyzékbe 155 személyt vettek fel vasárnap. Bács-Kiskun megyei 1. számú körzetében is hasonló a helyzet, a kormánypártok közös jelöltje, Balogh László 202 szavazattal kapott többet a fideszes Nyitray Andrásnál. A Kecskemét székhelyű körzetben 297-en kérték felvételük a választók közé.

Csongrád megye második körzetében is kiemelkedően sokan, 526-an kérték felvételüket a választói névjegyzékbe az első forduló napján. Ebben a körzetben az MSZP-SZDSZ közös indulója, Sándor Klára 23 szavazattal vezet Balogh László (Fidesz-KDNP) előtt. Mint arról beszámoltunk, a fideszes politikus még a voksolás előtt felhívta figyelmet, hogy a szocialisták választási csalásra készülnek. Balogh április 5-én egy névtelen telefonáló információjára hivatkozva arról számolt be, hogy az MSZP az úgynevezett csoportos vonulással akarja megnyerni a választást.

Mindössze 75 voks volt a különbség az első fordulóban a szocialista jelölt, Szabó Imre és a fideszes Tóth Gábor között Pest megye 5. számú körzetében. Ebben a választókerületben 117 voksolót regisztráltak a névjegyzékbe a szavazás napján.

Öt körzetben döntheti el a választást az, hogy a második fordulóban kevesebben voksolnak lakhelyüktől távol, mint az elsőben. Az előbb említettek közül ez befolyásolhatja a Vas megyei körzet eredményét, ahol 77-tel szavazhatnak többen, az Aszód székhelyű Pest megyei 5-öst, itt 88 választópolgárral több járulhat az urnákhoz, mint az első körben. A Sándor Klára és Balogh László közötti szoros versenyfutásra hatással lehet az, hogy a második körben 39 voksolóval többen szavaznak lakhelyükön.

A Bács-Kiskun megyei 5-ös körzetben Endre Sándor (Fidesz-KDNP) 10 szavazattal vezet az MSZP-s jelölt, Garai István Levente előtt, itt a második fordulóban már a lakóhelyén szavazó 39 választó voksa döntő lehet. Még érdekesebb a helyzet Győrben, a harmadik körzetben: az első fordulóban 224-en voksoltak lakóhelyüktől távol, ám a második fordulóban senki sem igényelte ezt. A körzetben a Fidesz jelöltje Szijjártó Péter 94 szavazattal kapott többet a város szocialista polgármesterénél, Balogh Józsefnél.

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, Cservák Csaba alkotmányjogász, az Országos Választási Bizottság volt tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel úgy vélte, visszás helyzetet teremthet, ha a lakóhelyétől távol szavazó állampolgár a jegyző igazolásával a második fordulóban is voksolhat, noha a lakóhelyén az első fordulóban már megválasztották a képviselőt.

Vasárnap a Fidesz két szóvivője, Selmeczi Gabriella és Szijjártó Péter jelentette be, hogy úgy értesültek, tömegesen szállították a választókat Hollókőn és Bercelen, míg láncszavazásra került sor a budapesti XVI. és a XIX. kerületben, valamint Mátészalkán és Egerben. A kormánypártok tagadták a vádakat.

A Mátészalkát is magába foglaló, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 9. számú választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje, Fülöp István a voksok 48,73 százalékát szerezte meg az első fordulóban, míg az MSZP-s induló, Kárpáti Tibor 41,16 százalékot kapott. Mátészalka tizenhárom választóköre közül tizenegyben nem az első forduló végeredményét tükröző eredmény született, a legtöbb helyen a szocialista politikus kapott több voksot a városban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.