Fel a Várba! – felhívással hirdette meg a Fidesz hétfő délutáni nagygyűlését a budai Várba, a Dísz térre. „Innen indul a második félidő” – ahogy Orbán Viktor fogalmazott a választás éjszakáján.
A Várban több tízezres tömeg gyűlt össze hétfőn délután négy órára, ahol először a választásokon már győztes országgyűlési képviselők közül Áder János, Varga Mihály és Kósa Lajos szólt az egybegyűltekhez, majd a párt vezetői, köztük Pokorni Zoltán, Schmitt Pál és Martonyi János szólaltak fel. A nagygyűlés végén Orbán Viktor szólt az egybegyűltekhez.
Orbán Viktor a köszönet szavaival kezdte beszédét: mindenkinek megköszönte, aki részt vett a vasárnapi választáson, és részvételével kiállt a magyar demokrácia ügye mellett. „Ez szép teljesítmény, amikor riogatni próbálják az embereket, és ők mégis elmennek választani” – mondta Orbán. Köszönetet mondott azoknak is, akik őket tisztelték meg a bizalmukkal, a Fideszre és a magyar szolidaritásra szavaztak. Gratulált azoknak a fideszes parlamenti képviselőknek, akik már az első fordulóban kiérdemelték a szavazók bizalmát. Orbán felidézte, hogy most 28 egyéni választókerületben győztek, négy évvel ezelőtt csak húszban sikerült ez az első forduló után. Köszönetet mondott az önkénteseknek is, akik munkájukkal erősítették a demokráciát, az elnök szerint nekik köszönhető, hogy még most is reális esély van a győzelemre. (Folytatjuk! – zúgta a tömeg.) Orbán felhívta arra is a figyelmet, hogy tíz nappal ezelőtt minden emberi számítás szerint hátrányban volt a Fidesz, de ahogy négy évvel ezelőtt is, a Kossuth tér fordulópontot jelentett. „Ott derült ki, hogy vannak még tartalékaink, vannak még lelki, szellemi és emberi tartalékaink” – jelentett ki Orbán Viktor, majd emlékeztetett: Budapesten a választási részvétel 74 százalék volt, a falvakban viszont nem haladta meg a 60 százalékot. A Fidesz elnöke úgy látja: itt vannak a Fidesz tartalékai.
Azok lépnek be az ajtón, akik egyesítik erőiket
Orbán Viktor elismerte: könnyebb győzelmet szerettek volna, megnyugtató, de legalábbis érzékelhető előnyre vártak. „Sokat dolgoztunk, el is fáradtunk, s abban bíztunk, hogy a gondviselés jutalmazni fogja erőfeszítéseinket, de most sem adatott meg a gyors győzelem” – mondta. A helyzet azonban szerinte könnyebb mint 2002-ben volt. Akkor csodára lett volna szükség a győzelemhez – hangsúlyozta –, ma egy nehéz, de reális célt kell elérni. „2002-ben majdnem becsukódott az ajtó, az utolsó pillanatban tettük az ajtóba a lábunkat. Most az ajtó nyitva áll” – érvelt Orbán. A helyzet szerinte leegyszerűsödött: azok fognak belépni az ajtón, akik egyesítik erőiket. A szocialisták és az SZDSZ már meg is állapodtak egymással, de Orbán határozottan állította: még így sem győzhetnek. „Csak akkor győzhetnek, ha mi nem tudunk megállapodni egymással” – jelentette ki. Orbán szerint a Fidesz készen áll a megállapodásra, felülemelkedik minden hiúsági, egyéni és pátrtszemponton. A párt elnöke úgy látja: az ország és a haza érdekében kell megállapodni. „Meg kell állapodnunk a rendszerváltás közös múltja miatt, hiszen a múlt kötelez; meg kell állapodnunk a jelen miatt, mert Magyarország és polgárai komoly bajban vannak. Az államadósság lassan elönt bennünket, a munkanélküliség megállíthatatlanul nő, az egészségügyi vagyont és a földet el akarják adni, megszorító csomag van a láthatáron. Meg kell állapodni a jövő miatt is. A saját gyermekeink, a fiatalok miatt, mert az a kérdés: lesz-e itthon jövőjük, vagy klülföldre kell menniük, ha boldogulni akarnak” – érvelt Orbán, aki szerint az összefogásnak megvannak az alapjai, hiszen mindannyian együtt dolgoztak a rendszerváltásért, volt, hogy közösen kormányoztak, közösek a kereszténydemokrata értékeik, a jövőre szóló törekvéseik.
Nincs hova visszavonulni
Orbán Viktor felidézte: a Fidesz sikereit mindig ellenszélben, hátrányból érte el. „A rendszerváltó demokratikus ellenzéknek, a polgári oldalnak mindig többet kell tenni a sikerért, többet és keményebbet kell dolgozni, mint másoknak – mondta. „A helyzet úgy áll, hogy nekünk nincs hova visszavonulni” – jelentette ki, majd felsorolta, hogy az ország nyakig úszik az adósságban, a költségvetés romokban hever, a gazdák kivéreztetve, a munkanélküliség nő, a magyar vállalkozók alárendeltek saját hazájukban, a felvett kölcsönök, a száz- és ezermilliárdok pedig eltűntek. „Nekünk magyaroknak nincs hova hátrálnunk. Az ellenfeleink kimutatták foguk fehérjét, agresszívek, kímeletlenek, és durva hatalomvágy hajtja őket. Ha nem állunk ki minden mellett, amiben hiszünk, akkor Magyarország az ő játékszerükké fog válni, s ezt nem engedjük” – erősítette meg Orbán.
A hazának szüksége van rátok
Orbán kijelentette: a múlt vasárnap többet tettek, mint legutóbb, de még nem tettek eleget. Azt kell elérnünk – mondta –, hogy két hét múlva együtt szavazzanak a kormányváltásra azok, akik egykor a rendszerváltáskor a demokratikus ellenzéket támogatták, azok, akik most az MDF-re szavaztak, akik kereszténydemokrata meggyőződésűek. Orbán szerint meg kell mozdítani a magyar vidéket és a gazdákat, mert az ő sorsuk a tét, és el kell érniük az első szavazókat, mert most vasárnap a fiatalok nem mentek el elegen szavazni. „El kell nekik mondani: a hazátoknak szüksége van rátok, gyertek el!” – érvelt.
Minden tőlünk telhetőt meg kell tenni
A pártelnök szerint valójában nemcsak az egykori rendszerváltó pártvezetőknek kell megállapodniuk, hanem mindenekelőtt a szavazópolgároknak. Arra is felszólította a Fidesz híveit: ne legyenek szomorúak azért, hogy nem sikerült már az első fordulóban győzni. „Nem mi döntjük el, hány próbatételt kell kiállnunk, de mi döntjük el, hogy az éppen következő próbatételt vállaljuk-e, vagy észervétlenül elsurranunk a pályáról” – mondta, majd hozzátette: „A próbatétel arra jó, hogy megmérje az életünk és az elszánásunk mélységét, hogy előhozza belőlünk, ami bennünk van. Ha erő van, azt, ha hitünk van, a hitet, ha kishitűség és csüggedés, akkor azt. Még a hívő ember is hiába imádkozik a győzelemért, ha a lelke mélyén nem bízik benne. Aki esőért imádkozik, legyen nála esernyő. Csak így, minden tőlünk telhetőt megtéve tudunk győzni. Keressük elő az esernyőt, mert eső lesz” – biztatott Orbán.
Harcolni fogok, harcoljatok ti is!
Beszéde végén személyes megjegyzésként elmondta: neki is próbatétel ez, ő is örülne annak, ha könnyebb lenne, de nem az. „Nem lehetünk a meghátrálás emberei, én sem leszek az. Én maradok, fennt vagy lent, mindig maradok. Mert ez nem jutalom, hanem hűség kérdése. Ez a nemzet, ez az ország: a mi hazánk. Meg kell tennünk érte mindent, ami tőlünk telik. Azok leszünk, akik nem futnak el, azoknak kell lennünk, akik maradnak” – vallotta meg Orbán, majd így fejezte be beszédét: „Engem mindig meg fogtok találni, a sikerben, a bajban, örömben és munkában, az elkövetkező két hétben és a következő négy évben, Harcolni fogok, harcoljatok ti is!”
Áder: Gyurcsányéknak menniük kell!
A nagygyűlés kezdetén Áder János, a Fidesz frakcióvezetője, akit a Győr-Moson-Sopron megyében levő csornai választókerületben már az első fordulóban képviselővé választottak, megköszönte választókörzetének győzelmét. Mint mondta, ő olyan vidékről érkezett, ahol tisztelik egymást az emberek és szeretik az egyenes beszédet. Ahol a tolvajra azt mondják: tolvaj, a csalóra, hogy csaló, a hazugra pedig azt, hogy hazug.
Áder azt mondta, a rábaközi emberek azzal engedték útnak, hogy mondja el, miért kell mennie Gyurcsány Ferencnek! Menniük kell – jelentette ki Áder –, mert 400 ezer munkahelyet ígértek, de 445 ezer munkanélküli lett helyette; menniük kell, mert szétverték a családtámogatási rendszert, az otthonteremtést, mert ingyenes tankönyvet, iskolai étkeztetést, jogosítványt és egyebeket ígértek, de semmit nem valósítottak meg belőle; menniük kell, mert eladósították az országot, menniük kell, mert nem tudjuk, hol van az a rengeteg pénz – sorolta a Fidesz frakcióvezetője.
Áder azt kérte: április 23-án, a második fordulóban mindenütt legyenek „elegen”, mert az országnak szüksége van egy új polgári kormányra, hogy segítse Magyarországot mostani kilátástalan helyzetében.
Varga: A munka nem ért véget
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke – aki Szolnok megye karcagi körzetében már az első fordulóban megnyerte a választást – szintén választókörzetének köszönte meg először a sikeres szereplést. Varga kijelentette: nem ért véget számukra a munka, munkatársait arra kérte – s ő maga is ezen fog dolgozni –, hogy segítsenek azokban a körzetekben, ahol még nem dőlt el a választás.
Ha összefog a jobboldal, lehetséges a kormányváltás
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a szintán első fordulós győztes Debrecen üdvözletét hozta a Fidesz nagygyűlésére. Mint mondta, Debrecen már nagyon sok mindennel dacolt történelme folyamán: a törökkel, az orosszal, a Habsburgokkal. Kósa felidézte, hogy amikor II. József a német nyelvet tette meg hivatalos nyelvvé, egyedül Debrecen mondott ellent neki. Kósa Lajos úgy látja: debrecen most is dacol a mostani kormánypártokkal, hiszen mindhárom debreceni körzetben a Fidesz jelöltje nyert, sőt, az egész Hajdú-Bihar megyében jól szerepeltek a párt jelöltjei. A polgármester-képviselő szerint, ha össze tudnak fogni a a jobboldali választók, akkor lehetséges a kormányváltás.
Pokorni: Ha nem fog össze a jobboldal, akkor vétkezik
Pokorni Zoltán arról beszélt: azért kell mennie a kormánynak, mert jobban eladósították az országot, mint Kádár János, mert szétverték az oktatást, mert kirekesztették a határon túliakat. Szétverték a családtámogatás rendjét egy olyan országban, ahol évről évre 40 ezerrel kevesebb gyermek születik – jelentette ki a Fidesz alelnöke.
Kétszer veszítettük már el a választást, mert nem tudtunk összefogni – mondta el a jobboldali pártokról Pokorni Zoltán. „Ha nem fog össze a jobboldal, akkor vétkezik” – hangsúlyozta, hozzátéve: ez nem lehet személyes kérdés, vagy egy párt hiúsága.
Schmitt Pál alelnök azt mondta: a több mint 10 ezer polgári kör segítette hozzá a Fideszt, hogy megnyerje az európai parlamenti választást.
Martonyi János, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke azt hangsúlyozta, hogy az ország sorsa a tét. Hozzátette: ha él még az emberekben 1956 és Antall József szelleme, akkor dönteni kell, milyen Magyarországot akarunk.Egy olyat, ahol az adatok meghamisítása és elhallhatása jellemző. Ahol mindent elönt a korrupció. „Mi nem ilyen Magyarországot akarunk” – jelentette ki a politikus.
Polgári Magyarországot akarunk, ahol nincs választóvonal a jog és az erkölcs között. Ahol a törvény előtt mindenki egyenlő, ahol szent és sérthetetlen az ország függetlensége. Ahol magyar a magyarral nem fordítható szembe – jelentette ki a politikus.

Orbán Viktor-interjú a Kossuth Rádióban – élőben az Origón!