A szakembert hétfőn 12 órára berendelték az Olasz Labdarúgó Szövetség székházába, ahol a szervezet élére kinevezett kormánybiztos, Guido Rossi megerősítette pozíciójában.
A helyi sajtó az elmúlt néhány napban az ügyészség által tanúként kihallgatott tréner fejét követelte, mivel állítólag nyomást gyakorolt rá a GEA játékosügynökség, hogy mely futballistákat hívja be a válogatottba. Lippi helyzetét nehezítette, hogy fia, Davide is belekeveredett a botrányba, ugyanis munkatársa volt a Luciano Moggi, a Juventus lemondott főigazgatójának fia, Alessandro irányította ügynökségnek, amelyet azzal is vádolnak, hogy a szövetségi kapitány mellett a játékosokat is megfenyegette, hogy a Juventushoz igazoljanak.
Az idősebb Moggi a vádak szerint a bajnoki mérkőzésekre „megrendelte” a bírókat, akikkel „elbeszélgetett” a Juventus számára kedvező eredmény érdekében. A bundabotrányban elsősorban a Juventus, másodsorban az SS Lazio és a Fiorentina, harmadsorban pedig az AC Milan érintett. (Hirado.hu)

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére