Cserni János (a Fővárosi Bíróság bírája): Összességében tehát elmondható, hogy a bírósági reformra még ma is nagy szükség van, talán nagyobb, mint valaha, s azt haladéktalanul meg is kell kezdeni. A reform során meg kell erősíteni a bíróságok működésének pénzügyi feltételei vonatkozásában a kormányzati felelősségvállalást, létre kell hozni a valódi belső önkormányzatiságot és ezzel együtt átláthatóvá kell tenni az igazgatási szervezetet. Mindezek maradéktalan megvalósulásának fontos kritériuma az, hogy érvényesüljön a nyilvánosságnak a bíróságok tevékenysége feletti igen erős kontrollja.
(Népszava, 2006. június 6.)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
