A Magyar Hírlap álláspontja: Szombaton rendőrök vertek meg egy a rendteremtő akciójukat fényképező fotóst, egy másikat pedig, aki még csak nem is emelte fel az objektívet, csak segíteni akart az áldozatnak – igen, áldozatnak – centikről fújtak szembe gázzal. Állítólag a rendőrök már rettenetes lelki állapotban voltak, hosszú ideje nem volt ilyen összecsapásuk szurkolókkal, ráadásul több társukat bántalmazták. Nos, hétfő este íródtak e sorok, de még nem hallottunk arról, hogy az érintett rendőröket felfüggesztették volna állásukból. Pedig aligha kell sokat keresgélni, vannak fényképek, azok alapján még a BRFK-n is sikerülhet azonosítani néhány kollégát. Mi legalábbis úgy gondoljuk, elemi érdeke a rendőrségnek a tisztázás. De nem, ennek egyelőre nincs jele. Arról már nem is beszélve, hogy kezdetben még vizsgálatot sem emlegettek, mert ahhoz a fotósnak feljelentést kellett tennie. Ha nem tett volna, nyilván nem történik semmi. Valószínűleg törvényesen, de attól még gusztustalan módon.
(Magyar Hírlap, 2006. június 6.)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
