Sigacéban a Tashilhunpo kolostor impozáns főkapuja előtti aprócska fülkében napcserzett, idős láma árult belépőjegyet. Pár méterrel arrébb egy másik szerzetes vetett futó pillantást a jegyekre, majd beléptünk egy másik világba.
A lámák városkájának élete elválaszthatatlan ugyan a nagyvárosétól, füstjét és zaját azonban a falain kívül hagyja. A főkapun belüli kövezett, tágas térről fehér és vörösesbarna falú épületek szegélyezte csendes utcácskák nyílnak. Legtöbbjük a Nyiseri-hegy napfényes déli lankájára fut fel, helyenként lépcsőzésre kényszerítve a ritkás levegőben ziháló látogatót. Az ablakok fölött, akárcsak a világi épületeken, fodros fehér függönyök libegnek. Mint azt itteni idegenvezetőnktől, egy angolul jól tudó, de megszólalni alig merészkedő főiskolás tibeti lánytól megtudtuk, a fehérre meszelt házak szerzetesi szállások, oda turista nem léphet be. E házak magas kerítései közé zárt kertjeiből imádság és ének hangja hallatszott. A vörösesbarnára festett épületekben szentély van, oda bárki bemehet, de csak kalap és napszemüveg nélkül. A szentélyekben tilos fényképezni, amit a falakon megtalálható tiltó feliratok is jeleznek. Ennek oka nem spirituális, hanem anyagi természetű: a belső terekről készített kiadványokat meg lehet vásárolni. Ha valakit rajtakapnak, akkor fotónként több ezer forintnyi büntetésre számíthat.
Néhány épület ötszáz évesnél is régebbi. A kolostort 1447-ben alapította az utókor által első pancsen lámának nevezett Gendain Zhuba. Az ő mestere Zongkapa, a lámaizmus gelugpa irányzatának alapítója volt. A kolostor fénykorában háromezer épületből állt, amelyben ötezer láma élt és szolgált, ma 860 szerzetes lakja. A két legnagyobb, aranyozott tetejű csarnokot a XVII. század első felében, a Ming-kor végén építtette kolostor 16. apátja. Az ötödik dalai láma az ő tanítványa volt. Halála után az apát megkapta a negyedik pancsen láma címet, s a pancsen lámák közül a leghosszabb kort – 93 évet – élte meg. Az ő 1662-től 1666-ig épült temploma a legdíszesebb és legértékesebb.
Az ötödik dalai láma gondoskodott annak a gyermeknek a felkutatásáról, akinek testében a negyedik pancsen újjászületett. A kisfiúból lett az ötödik pan-csen láma, s így felállt az azóta is folytatott reinkarnációs rendszer. Ha elhunyt a dalai láma, utódját a pan-csen kereste meg, nevelte fel és fordítva. Pancsen tibeti nyelven annyit tesz: a buddhizmus tudósa, a mindenkori pancsen láma a tibeti buddhizmus és Tibet második számú vezetője. Jelenleg a 11. pancsen láma él a Tashilhunpo kolostorban. Az idén 17 éves, tanít és szertartásokat is végez. Személyét nagy tisztelet övezi a tibetiek körében annak ellenére, hogy pancsen lámává válását politikai botrány kísérte. Ha fényképét valamelyik tibeti lap bármilyen cikk illusztrációjaként kinyomtatja, a lapszám pillanatokon belül elfogy az utcáról. Szerencsém volt: kisebb nehézség árán, de hozzájutottam egy ilyen ritka példányhoz.
A kolostor legnagyobb épülete a Coqen-, más néven Nagy Szútra-csarnok. A háromszintes épület központi helyén a pancsen láma trónusa áll. A legnagyobb csarnok körül álló épületek egy 500 négyzetméteres, óriási kőlapokkal fedett teret fognak körül. A tér arra szolgál, hogy a pancsen láma buddhista tanításokat végezzen ott, illetve a kolostor lámái itt vitathassák meg a hittételeket. A tér közepén álló zászlórúd alján és derekán bozontos fekete jakfarkak lobognak, legfelül pedig fehér buddhista zászlók. Jelképezik az ősi hitetlenséget és a felvilágosult hit ellentmondását, s azt, hogy a világ bűnein a hit végül győzedelmeskedik.
A Coqen-csarnok mögött három kisebb áll. A középső a Sakjamuni-csarnok, a jobb oldali a Tara-csarnok. A bal oldalit Qamba buddha csarnokának nevezik. Qamba a jövő Buddhájának, Maitréjának tibeti neve. Az 1914-ben a kilencedik pancsen láma utasítására épült csarnok 30 méter magas. Nagy méretére azért volt szükség, mert itt található a világ legnagyobb bronzból készült, ülő Buddha-szobra. Az aranyozott szobor lótuszvirág formájú alapjával együtt 26,7 méter magas. Az óriási Buddha válla 11 és fél méter széles, orrlyukában elférne egy ember. Készítéséhez 115 tonna bronzot, díszítéséhez pedig több mint 300 igazgyöngyöt, 1400 koralldarabot és 32 gyémántot használtak fel. A legnagyobb, amely a homlokán ékeskedik, dió nagyságú. A szobrot a hívők selyemköntösbe öltöztették. Köntöscserére eddig háromszor került sor, egy-egy alkalommal 3100 méter selymet és 13 kilogramm selyemcérnát használtak fel. A szobrot a talapzatától a koronájáig öt körfolyosó övezi.
A kolostor legrégebbi épülete a gyűlésterem. Ez ma is a buddhista szertartások fő színhelye. Mindennap reggel 5-től 8-ig és délután 6-tól 8-ig 200–300 szerzetes olvas és énekel itt. A szertartások nyitottak, bárki részt vehet rajtuk, feltéve, ha nem viselkedik zavaróan.
Öt pancsen láma (az ötödiktől a kilencedikig) emlékét őrzi a Tashinanggyi-csarnokban álló síremlék. Építését a tizedik pancsen láma rendelte el elhunyta előtt, 1989-ben. Az ő arany sztúpáját a legújabban, 1993-ban felépült Shisongnanggyi-csarnok őrzi. Előtte, az oltáron a hagyományos füstölők és jakvajas mécsesek mellett egy öblös tartóedényben golyóstollak, ceruzák tömkelegét lehet látni, amelyeket a vizsga előtt álló diákok hagytak itt azért, hogy sikeresen vegyék az akadályokat. Templomaikban tehát a tibetiek nem gyertyákat, hanem kormot és meglehetős büdöset árasztó jakvajat égetnek. Arról, hogy a jakvaj ne fogyjon el, maguk a hívők gondoskodnak. Otthonról hozott nejlonzacskókból lapátolják kiskanállal a kanócok köré az erre szolgáló edényekbe.
A szerzetesek tekintete végig követi a látogatókat. Figyelik például, hogy a kezük ügyében lévő fényképezőgépek és kamerák csak a kijelölt helyen működhessenek. De ők takarítanak és kereskednek is, az egyik templom bejárata mellett például talizmánként apró batyuba csomagolt kézimunkát lehetett vásárolni tőlük.
A kolostorváros után egy kicsi sigacei füstölőüzembe látogattunk, amelyhez a város fölé nyúló dombra kellett felkapaszkodni. Amikor megláttak bennünket az emberek az enyhén emelkedő, kővel kirakott keskeny utcán, nagyokat nevettek. Egy tibeti öregasszony odaszaladt hozzánk, és kandiscukorral kínált meg mindnyájunkat. A füstölőüzem épülete organikusan nőtt ki a környezetéből. Esőtől védett, fedett udvarán illatos szantálfarönkök álltak egymáson, ebből készül a különleges hangulatot teremtő füstölő. A felaprított alapanyagot különleges eljárásnak vetik alá a 77 éves családfő titkos receptje alapján. Az 1980-tól működő üzem a hétfős Tendzin családot tartja el, átlagosan havi 15–20 ezer jüant (egy jüan körülbelül 25 forint) termel számukra.
Az üzemtől pár száz méterre találtunk rá a piacra. A város hosszúkás terét kétoldalt övező alacsony házak garázsait boltként vagy műhelyként használják a tulajdonosok. Valamelyikben kegytárgyakat árultak, egy másikban különböző használati eszközöket készített vasból egy kovács, odébb pedig tibeti és kínai szőnyegeket, képeket árusítottak. A tér közepén a magyar falusi piacokhoz hasonlóan faasztalokat állítottak föl, erre pakolták ki a sok vásárfiát az élénk tibeti ruhákba öltözött asszonyok. A sor különböző szárított, sózott húsokkal és a frissen vágott állatokkal kezdődött. Az asztalok mellett a földre, a legyektől ellepett tálcákra hajították a beleket, de akadt közöttük olyan vödör is, amely tele volt lógó nyelvű, levágott birka- vagy kecskefejjel. Hátrébb a tibeti kézművesség termékeiből lehetett vásárolni, sokkal olcsóbban, mint a szállodákban. Kézi munkával készített nyakláncokat, karkötőket, gyűrűket, mindenféle és fajta ékszert, főként természetes alapanyagokból, fából, jakcsontból és kőből. Az utóbbiak árát az határozza meg, hogy a Himaláján milyen magasságában lehet hozzáférni ahhoz az ásványhoz, amelyből készült. Alkudni természetesen kell, ám az idegenek végül mindig annyiért veszik meg ezeket a tárgyakat, amennyit egy tibeti vagy egy kínai ember soha nem adna értük. Ennek azonban meglehetősen kellemetlen következményei lehetnek. A nem várt nagy lehetőségtől nekivadult tibeti asszonyok ugyanis ruháinál fogva rángatják magukhoz a határozatlan és udvariasan viselkedő, arra ritka vendég külföldit. Ha már pénzt adott ki bármire is, akkor egyre többen tolják az orra alá saját hasonló portékáikat. A türelmüket egyre inkább elvesztő, s a helyi szokásokat nem ismerő vásárlók pedig hiába próbálnak először lassan, majd futva menekülni, egyszerre több árus is üldözőbe veszi őket. Miután felmarkolják eladandó készletük jelentős részét, futás közben egymást túlordítva mondanak egyre kisebb és kisebb árat a megrettent idegeneknek. Persze hiába szorítják le az árakat végül saját maguk, a hűvös plazákhoz és az önkiszolgáláshoz szokott vendégekből addigra már minden vásárlási késztetés elszáll, s akkor sem kellene nekik már semmi, ha fizetnének érte.
A nap végére a 3868 méteres magasság megtette ránk hatását. Az oxigén és a légnyomás hiányát úgy-ahogy megszoktuk, ám a különleges élmények hatása alatt néhányan nem védekeztünk a rendkívül erős napsugárzás ellen. Arcunk, fülünk leégett, szánk kicserepesedett, és a közülünk fedetlen fővel közlekedők súlyos napszúrást kaptak, ami hajnalba nyúló, leírhatatlan rosszullétet okozott. A tüneteket érzékelve először gyomorrontásra gyanakodtunk – már csak azért is, mert az alacsony légnyomás miatt a víz már 70–80 Celsius-fok környékén felforr, aminek következtében az ételek elkészítésekor a baktériumok nem pusztulnak el –, ám szerencsére „csupán” a napszúrás miatt szenvedtünk.
Másnap visszaindultunk Lhászába. A szálloda halljában várakozva „átnéztem” a falra kitett aznapi sajtót. Hiába kerestem, ezek között csak kínait találtam, tibetit nem. Útközben megálltunk Bianxiong faluban, ahol egy család életébe nyerhettünk bepillantást. Ekkor derült ki számunkra, hogy a tibetieknek egyetlen nevük van csupán, családnevet kizárólag a nemesi származásúak viselnek. Kíváncsi gyerekek karéjában kameraállvánnyal, kamerával és fényképezőgépekkel indultunk neki a falunak. A kommunista Kínában az államtól engedélyt kell kérni ahhoz, hogy közterületeken forgathasson egy külföldi stáb.
Akkor nem is gondoltam volna, hogy ez nem ritkaság, az itthoni demokráciában is előfordul.
A család már várt minket, a díszes fakapun keresztül az udvarra léptünk be, ahol szemben egy tehén és egy jak feküdt kikötve. Az udvaron rend volt, nem ütött el az átlagos magyar portától. A ház és a kerítés falát trágyalepények díszítették, amelyeket kiszáradásuk után lefejtenek, s tüzelőanyagként hasznosítanak. A kerítés tetejére fák különleges, összevissza tekergő gyökérzetét helyezik el, aminek célja szintén a kiszárítás, majd az eltüzelés. A helyiek valószínűleg nem is tudják, hogy mennyire lebilincselő ez a látvány. Az állatokkal benépesített udvarról egy kis alagúton átjutottunk a következő udvarra, ahonnan lépcső vezetett fel a teraszként használt körfolyosóról nyíló lakóhelyiségekhez. A sarokban ott álltak a víz melegítésére szolgáló, homorú tükrök, arrébb meg egy edény, amelyben valamilyen fehér anyag száradt a napon, s amelyet elleptek a legyek. Később kiderült, hogy szárított tej volt, amely habcsókszerűvé formálódott, és törhető állapotba került, amikor elpárolgott belőle a víz.
A szívélyes kínálgatás miatt a már elkészült csemegét, az édeskés, kemény túrót néhányan megkóstolták, semmi bajuk sem lett tőle. Beszélgetés közben kiderült: az öt felnőttből és két gyermekből álló család éves bevétele körülbelül 60 ezer jüan. Kilenc tehenet tartanak, és a mezőgazdaságból élnek. Önellátók, de emellett eladásra is termelnek. Otthon jakszőrből különböző használati cikkeket gyártanak. A sátorlapnak való, keményebbeket a férfiak, a kötényül szolgáló, finomabb szőtteseket pedig a nők készítik.
A ház egyik szobája Buddháé. A szoba falát egy helyütt a különböző vezető lámákról készült, poszterszerű fényképek borították, akik közül hiányzott az Indiába menekült, és ma is ott élő dalai láma, viszont felkerültek a kommunista Kína egykori és jelenlegi vezetői. Az okokat nem firtattuk. Tibeti utunk során egyébként sehol sem tapasztaltuk – sem a tibetiek, sem a kínaiak részéről –, hogy közöttük feszültség lenne, ugyan a tibeti értelmiség egyetlen tagjával sem találkoztunk. Kísérőink közül az egyik kínai lánytól egyszer megkérdeztem: mit szólnának a szülei, ha egy tibeti férfihoz vagy más országbeli, például fekete bőrű fiúhoz szeretne feleségül menni? Azt válaszolta, hogy az előbbi esetben semmilyen kifogást nem emelnének.
Folytatjuk
origo.hu
Elszabadultak Magyar Péter aktivistái, eltörölnék a 13. havi nyugdíjat
