Murányi András: Kajakra

Murányi András: S ez még akkor is rendben van, ha a Reuters hírügynökség jelentései között lámpással kell keresni a sportág híreit, sarkítva: ha a világ „bizonyos„ részét fedi csak le a kajak-kenu. Mi, magyarok be vagyunk állva az „olimpia: kajakérmek” konklúzióra, mondhatni, az állami és sportirányítás szépen fésült elöljárói éppen e sportág miatt húzhatják ki magukat négyévente, a játékok után. Sydneyben négy, legutóbb Athénban három arany mentette meg a vezéreket a koppanástól, miként a jövő évi, Pekinget célzó értekezletek is a k betűsökkel kezdődnek. Pontosabban: kezdődtek, lévén, hogy az ominózus botrány nyomán – jóllehet a férficsapatban mindig bízhatunk – kissé lazítani kellett a nyakkendőkön. Noha senki nem mondta ki, az eredmények azt mutatták: az olimpia három női kajakszámából egyesben az azonos kategóriájú Janics vagy Kovács, párosban a Kovács, Janics duó, négyesben pedig a Paksy Tímea, Kovács, Janics plusz „akárki„ kvartett szeli majd a habokat, következésképpen a riválisok inkább maradjanak a csónakházban. Ehhez képest most az van, hogy az edzője ellen lázadt, a hét végi válogatón szimplán leálló Janics összebukni, az alapterv pedig végképp borulni látszik. A megoldás – kvázi közös érdek – alighanem az lenne, ha Janics összeszorított fogakkal visszatérne a belőle is klasszist nevelő Fábiánnéhoz, s nem foglalkozna azzal, hogy Kati néni az edzéseken edzőként viselkedik. Ellenkező esetben persze lehet lányegylet teadélutánjaira járni. Csak hát akkor nincs se babér, se pénz, és még a Fókusz stábja se érdeklődik kabalaállatunkról.

(Népszabadság, 2007. június 11.)