Nagy N. Péter: Csak az utóbbi napokban az egészségügy nyelvén szóverekedés kezdődött arról, hogy egy baleset sebesült áldozatait Budapestre, Salgótarjánba vagy Miskolcra kellett-e szállítani. A két vidéki kórház vezetője deklarálta, hogy a minisztérium téved, a reform rossz, a betegek veszélyben vannak, csakhogy történetesen mindkét nyilatkozó orvos politizál is, mit ad isten, ellenzékiként a reform első mozdulata után megmondták, hogy életképtelen torzszülöttet segít a tárca a világra. Az első nyílt helyzetben nyilatkoznak is, szavuk nyomán a halál és a pusztulás képeit látjuk, ami politikustól rutingyakorlat, egy orvos azonban fordított placebohatást érhet el vele. Még az a gyógyszer sem fog hatni, amely egyébként jó volna. Ha a beteg retteg, nem gyógyul. Mert azt hallja ma, hogy jobb felől nagygyűlésen lemengelézik a kórházakért felelős minisztert, hogy Csókay professzor Auschwitzot lát a boncmester körül, ürülékükben fetrengő, kiszáradt, ájult betegekről számol be, de meg nem nevezi, hogy hol tapasztalt ilyesmit, nehogy kontrollcsoport érkezzék, hogy ellenőrizhető is legyen, amit mond. Vagy csak a kollégáival tapintatos. A betegek meg ennél többet is kibírnak? Nem állítom, hogy nincs igazuk ezeknek az orvosoknak, csak azt, hogy ha igen, még rosszabb a helyzet. Oly tisztátalan, a politikai elkötelezettségeket eltitkoló, a bizonyíthatóságot kizáró módon állnak ki, hogy a felfedés e formájával tetézik a bajt. Ha pedig túloztak a diagnózissal, súlyosan megsértették szakmájuk alapszabályát: az ártani tilos elvét. Még az egészség reményében sem szabad ezt tenni, hát még a politikai indulat jegyében, a betegek mind ijedtebb tekintetének kereszttüzében.
(Népszabadság, 2007. június 11.)
Megható pillanatokat élt át Kapu Tibor Houstonban
