Az érdekképviseletek közleményben hangsúlyozzák: nem engedhető meg, hogy egy multinacionális vállalat versenyelőnybe kerüljön a törvényt betartó cégekhez képest. Ezért arra hívták fel a kormány figyelmét, hogy csak a rendezett munkaügyi kapcsolatok szakszervezeti igazolását követően biztosítsa az állami támogatásokat.
Korábban a Hankook dunaújvárosi gyárának dolgozói súlyos törvénytelenségekről panaszkodnak. Jelezték, hogy problémák vannak a bérszámfejtéssel, a bérkifizetésekkel, a túlórákkal, és a hétvégi munkával. A június közepén megalakult szakszervezet szerint szabálytalanok az elbocsátások is.
Fejlesztési adókedvezmény és közpénzek
Ismert: kulcsiak egy csoportja referendum kiírását kezdeményezte mert nem értettek egyet azzal az elképzeléssel, hogy egy kft. magántulajdonosoktól 31 hektáros földterületet vásároljon a községben, s ott a dunaújvárosi Hankook gyár mintegy 400 dolgozója számára sor- és társasházi lakásokat, illetve apartmanokat építsen.
A Hankook üzem létrejöttének előzménye, hogy Dunaújváros szocialista városvezetése a gazdasági minisztériumtól származó bennfentes információkra alapozva ingatlanfelvásárlásra kért fel üzletembereket. A területet értékén alul apportálta egy magántársaságba, amely rá egy hétre jelentős haszonnal tovább értékesítette azt.
Dorkota Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, Dunaújváros alpolgármestere akkori közlése szerint a gazdasági tárca az ügylethez 15 milliárd forint közpénzt, a Hankooknak pedig ötmilliárd forint adókedvezményt biztosított, és soron kívüli eljárásra kérte a hatóságokat.
A Magyar Nemzet információi szerint a munkahelyteremtő program áldásaiból azok a Koreából érkező munkások is részesülnek, akiknek számáról ellentmondásosak a nyilatkozatok. A kormány álláspontja az, hogy a koreaiak csak addig dolgoznak Dunaújvárosban, míg be nem tanítják a magyar munkásokat.
(radio.hu, MNO)

Azahriah botrányos kijelentése, több millió embert nevezett értelmileg visszamaradott véglegénynek