Kisbuszokat kapott az autópálya-rendőrség

Tizenhat úgynevezett forgalomtechnikai kisbuszt kapott az autópálya-rendőrség, a gépkocsikat Bencze József országos rendőrfőkapitány adta át szerdán Budapesten.

MNO
2007. 07. 18. 11:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Schengeni Alap terhére, közbeszerzési eljárás keretében szerezték be a 16 Volkswagen típusú, 130 lóerős, összkerékmeghajtású, egyenként 32 millió forintba kerülő kisbuszt.

Bencze József elmondta, hogy a járművek segíthetik mind a baleseti, mind a bűnügyi helyszínelési munkákat. Mind a 16 területi autópálya alosztály kap egy-egy járművet – fűzte hozzá.

A kisbuszokban van aggregátor, tachográfkorongok és elektronikus kártyák kiértékeléséhez szükség laptop, okmányvizsgáló berendezés és elektromos alkoholszonda is.

Bencze József az átadás után tájékoztatta a rendészeti attasékat az ország bűnügyi helyzetéről. Az országos rendőrfőkapitány közölte: ez év első öt hónapjában 175 106 bűncselekmény vált ismertté.

Elmondta azt is, hogy szeptemberben kétnapos találkozóra hívja a szomszédos országok, valamint Lengyelország és Csehország rendőrfőnökeit.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.