Néző László: Az alagút eleje és vége

Néző László: A szomszédos Szlovákiában egyszer már tört ki éhséglázadás, igaz, csak helyi szinten. Fel vagyunk-e készülve ilyesfajta „sajnálatos” eseményekre, nem „rendőrszakmailag” – embereket verni többnyire könnyű erőszak-monopóliummal a hátunk mögött –, hanem és főképpen lelkileg?
Mert ne feledjük: mindenféle áremelés nélkül is éppen elég feszültség halmozódott fel az elmúlt években kormányunk áldásos tevékenysége folytán. S még szerencséje is volt Gyurcsányéknak, mert például hiába nőtt a gáz és a fűtés ára – a vezetékes gáz 53,3, a távfűtés 41,7, az elektromos energia ára 21,2 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben –, igazából kevéssé érezték meg ezt az emberek az enyhe tél miatt. Gondoljunk csak bele: a negyvenszázalékos élelmiszer-áremelkedés, plusz egy kemény tél hány újabb családot taszítana kilátástalan szegénységbe? Hány újabb ember gondolja majd úgy – most sincsenek kevesen –, hogy már tényleg elég volt: valamit tenni kell, mert már nem ideológiákról, jobb-bal oldalakról, hanem a puszta életükről, a megélhetésükről, a gyermekeik korgó gyomráról van szó. Emlékezzünk csak Petőfire: „Még kér a nép, most adjatok neki! / Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, / Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?” Az egykori elvtársak pedig előhúzhatnák, mint bűvész a nyulat a cilinderből korábbi marxista énjüket, s emlékezhetnének arra, hogy egykor úgy gondolták: a lét határozza meg a tudatot, s van olyan helyzet – ők ezt forradalmi jelzővel illették –, mikor az „elnyomottak” nem hajlandók a régi módon élni, az „uralkodó osztály” pedig nem képes a régi módon kormányozni. A kormány most (is) úgy viselkedik, mint az a mozdonyvezető, aki szemét becsukva csak nyomja a „gázt”, lesz, ami lesz, mindegy, hová vezetnek a sínek, hogyan állították a váltókat. Mi persze hiába szólunk, talán túl hangosan dübörög az a mozdonymotor, vagy egyébként is süket a fülük a hallásra. De nem hallgathatunk akkor sem. Amúgy a cikk elején idézett mozgalmi dalocskának a kezdősorait is érdemes ideidézni, persze csupán a történelmi hűség kedvéért: Tavasz jár a távol, kéklő hegyek ormán, jövő aratásra megbukik a kormány…
De miért is várnánk a következő aratásig?

(Magyar Nemzet, 2007. augusztus 8.)