Tőkéczki László: Az eladósítás a Kádár-rendszer nagy kényszere és „találmánya” volt – fegyelmező haszon nélkül. Azután a posztkádári „baloldal” folytatta ezt a hagyományát is. S az ország egyre adósabb lett. A sok fegyelmező hitelező helyett azonban csak a kamatot szedő s azt zömmel külföldre vivő figurák tüsténkedtek. A magyar állampolgárok zöme pedig egyre többet fizetett egyre kevesebb közszolgálatért. Úgy látszik, hogy ez a virtigli „liberális” fegyelmezési közpénzpolitika valójában csak azt jelenti, hogy egyre drasztikusabban fegyelmezik/korlátozzák a közpénzt befizető polgárok fogyasztását. Nehogy ellustuljanak, elhízzanak (lassan a hizlaló kenyér is ritkaság lesz egyeseknek, hogy populisták is legyünk kicsit). Az eladósítás tehát kitűnő módszer a társadalom nevelésére, a „liberális” politika pedig továbbra sincs abban a helyzetben, hogy közpénzekkel egyszerűen csak a közjót szolgálja, ahhoz nekik túl értékes és önző az egójuk (zsebük). Lehet, hogy ilyen beismerés után a hazai „liberálisokat” ki kellene zárni a közszolgálatból? Lehet, hogy ezek után „liberálisok” csak közpénzkezelési jogosultság nélkül – mondjuk: megfigyelői pozícióban – lehetnének köztestületekben? Csak saját pénzt kezelhetnének. Sajnos jórészt már eső után köpönyeg ez a néhány kérdés. Az eladósítás kényszerpályáján mozog az ország, mint egykor a szocializmus zsákutcájában. De azért azt nem kellene megengedni, hogy még rosszabb legyen.
(Magyar Nemzet, 2007. augusztus 22.)
klinikai szakpszichológus
Elutasítják a magyarok a kéretlen LMBTQ-érzékenyítést
