Aki ma aggódik azon, hogy szélsőségesen haszonelvű, az értékekre nem túl érzékeny döntéshozókkal megvert korunkban miképp tud talpon maradni az írott szó művészete, képes lesz-e újrafogalmazni, és mindannyiunk javára betölteni sok évszázados szerepkörét, bizonyára megörült, amikor arról olvasott: a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) a profi kulturális menedzseri eszköztárat bevetve 5 napos nemzetközi irodalmi fesztivál készül Bűn és rejtély az irodalomban címmel. Így kell ezt! – mondhatta magában. Keressünk olyan témát, ami már magában is pikáns, izgalmas, ugyanakkor aktuális, és mindenkinek van róla tapasztalata, véleménye, gondolata. Tegyük hozzáférhetővé online formában is a legizgalmasabb rendezvényeket, bizonyítsuk be újra: az irodalom mindenkié.
A nyitónapon, vagyis szerdán kiosztották a legjobb kriminovella szerzőknek a Philip Marlowe Magyarországon című irodalmi pályázat díjait. (Első helyezett: Latzkovics Miklós: Tisztelt Szerkesztőség, második hely: Jenei László: Ólmos fejfájás, Harmadik: Demény Péter: A mély hangú lány) S aztán Bűn és rejtély, a hét főbűn egykor és ma címmel kerekasztal-beszélgetés kezdődött. Hívtak angol és amerikai modern irodalommal foglalkozó irodalomtörténészt (Bényei Tamás), hívtak szexológiával (prostitúció, szexuális abúzusok) foglalkozó orvosszociológust (Forrai Judit), büntetés-végrehajtási dandártábornokot (Huszár László), erkölcsteológia-professzort (Tarjányi Zoltán), s jelen volt Dér András filmrendező is, kinek az idei filmszemlén is sikert aratott Hét főbűn című filmjét levetítették a beszélgetés után.
Amiképp arra számítani is lehetett, a rendezvényekre kiszemelt terem megtelt. Jöttek érdeklődők, irodalomtudósok, egyetemisták, újságírók, csak valahogy a legérintettebbek, az írók, költők nem jöttek el. Hiszen azért olvassuk, olvasnánk őket, mert ők tudnak többet a titkokról, bűnökről; elvben legalábbis ők lennének a valóság legfőbb beavatottai. Pedig a fenti névsor impozánsnak mondható, nem abban az értelemben persze, hogy a megszólalókat naponta látnánk bohóckodni valamelyik tévécsatornán, hanem hogy első kézből komoly tudományos és napi tapasztalatokkal a hátuk mögött tudnak beszámolni napjaink tényszerű és szellemi-lelki valóságáról.
Rettenetesen feltorlódtak, kibeszéletlenül maradtak azok a témák az elmúlt években, amikkel két órában foglalkozniuk kellett. Bár a keresztény erkölcsiség ma is áthatja a magyar és az európai kultúrát, illetve mindennapokat, de az alapvető tárgyi tudás és a közös terminológia már rég hiányzik. Mindenki bezárkózva él a maga világában, félig tisztázott, speciálisan alkalmazott fogalmaiba, értékítéleteibe. A valóságot – azt, hogy mi történik velünk, körülöttünk –, félálomban éljük át, több közünk van a nyomozós filmek gondolatvilágához és a jelmondatszerű átpolitizált „ igazságokhoz”, mint saját magunkhoz, a saját tetteinkhez. Agyonsulykolt hívószavak nélkül alig tudunk ráhangolódni gondolatmenetekre, felvetődő kérdésekre. Nyitott társadalomban élünk minimális nyitottsággal. Saját magunkra sem vagyunk nyitottak, másokra meg végképp alig. Ugyanakkor nagy a hajlamunk saját tetteink megítélésének relativizálására, a drámák hárítására, műdrámák elfogadására. Ebben a szellemi konstellációban kellett beszélniük a megszólalóknak a bűn személyes drámájáról, arról, hogy a bűn miképp jelenik meg ma a világban, miért fontos a kereszténység számára, hogy szóljon a bűnről, és arról is, mit kezd mindezzel a filmművészet és az irodalom.
Tarjányi Zoltán röviden ismertette a hét főbűn megfogalmazódásának történetét, szerepét, hangsúlyozva: a bűn drámájának a főszereplője maga az elkövető, illetve az ő szabad akarata, amellyel a jót is, a rosszat is választhatja. Bényei Tamás a krimi és a kritikus szó közös eredetéről, közös szótövéről szólt, amely az elválasztást fejezve ki, az ősbűnre utal, amellyel az első emberpár a jó és rossz tekintetében önállósította a magát szemben az isteni értékrendszerrel. Mint mondta, a krimi sajátosan a modern kor műfaja, amelyben a káoszt, bűnt a szerző megpróbálja lokalizálni, és hősei által felszámolni. Míg a korai angol krimikben a bűn, a káosz mindig valahogy a gyarmatokkal áll kapcsolatban, onnan jön, Agatha Christie-nél már szétárad, mindenki gyanús, aki él. Huszár László azt hangsúlyozta: az ő munkája révén rengeteg bűnelkövetőt ismer, java részük azonban nem is hasonlít azokra a torz szörnyetegekre, akikkel nyomozós filmek, thrillerek nézői oly gyakran találkoznak. Mint mondta, neki soha sem volt probléma, hogy a bűnnel kapcsolatos munkája legyen, az elítélteket el tudta fogadni olyanoknak, amilyenek, egyedül azzal nem tud mit kezdeni, amit a közelmúltban Bagdadban tapasztalt, ahol akadnak, akik minden este összefogdosnak ötven-száz-százötven embert, éjjel bestiálisan megkínozzák, reggel az útszélre hajítják őket a teherautókból, s azt gondolják: ezzel hőstettet hajtanak végre.
Többen felvetették azt is, hogy bizonyos tetteket, amelyeket a társadalom korábban bűnökként kezelt, a tudomány megpróbált betegségnek tekinteni, és megoldást találni rá, ami részeredményekhez ugyan vezetett, de Huszár László szerint bizonyos bűnelkövetők szempontjából csak fokozza a zűrzavart, ha valakit egyszerre tartanak bűnösnek és elmebetegnek. Forrai Judit a legismertebbnek tekintett főbűn, a bujaság kapcsán arra tért ki, hogy a mai prostituáltak nyolcvan százaléka tizenévesen családon belüli abúzust szenvedett el, ami sajátos törést idézett elő a személyiségében, vagyis azt, hogy a teste fölött nem rendelkezhet, de a lelke fölött igen. Arról is beszélt, hogy ma a nemi érés jóval korábban következik be, mint évtizedekkel ezelőtt, a fiatalok azonban csak 25-30 éves koruktól tudnak leválni a szüleikről. Így testükkel tudják csak kifejezni függetlenedési vágyukat. A mai lányok közt sokan szeretnének a testükből, a szépségükből megélni, ezért könnyű prédák az emberkereskedők számára. Ma Európában ötszázezer azoknak a száma, akiket prostituáltként adnak-vesznek. Az állam nem gondoskodik megfelelően megmentésükről, rehabilitációjukról, a keresztény egyházak és civil szervezetek tartanak fenn csupán úgynevezett menekülőházakat.
Dér András filmrendező, némiképp előkészítve a talajt a beszélgetés után vetített filmjéhez, az eredendő bűn kapcsán kifejtette, hogy a kereszténység Krisztust tekint az új Ádámnak, akivel az ember visszatért az isteni értékrendszerhez, és elégtételt adott a korábbi bűnökért. Így mindenki előtt nyitva áll az út újra, hogy szabad akaratával a jót válassza, bár ez sokszor nehéz, mert annak a belátása sem egyszerű manapság, hogy az ember mivel és miért árt magának vagy másoknak. Sok jó és fontos mondat hangzott el ezen az estén, a fentebb már vázolt okokból azonban csak részlegesen jött létre az a bizonyos titkos áramkör a megszólalók és a közönség között, ami a legjobban sikerült kerekasztal-beszélgetések sajátja. Csütörtökön délután ötkor a PIM-ben a Szótranszferrel, vagyis nemzetközi felolvasóesttel és beszélgetéssel folytatódik a Budapest Transzfer Fesztivál, melynek témája a bűn az irodalomban, este nyolckor pedig a Lignum Trió és Esterházy Péter közös zenés felolvasóestje kezdődik Meghangszerelt gondolatok – A titok… címmel.
