Durva támadás az államfő ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sólyom Lászlónak az októberi zavargásokkal kapcsolatos helyzetértékelése, kiindulópontja hibás – jelentette ki Takács Albert napirend előtt csütörtökön a Parlamentben. Ehhez kapcsolódva az SZDSZ frakcióvezetője azt a kérdést tette fel, hogy „király-e a köztársasági elnök?”. A Fidesz szerint példátlanul durva támadás érte az államfőt.Büdzsé 2008: Veres szerint folyik a konszolidáció

MNO
2007. 10. 25. 7:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sólyom László teljes mértékben támogatja a rendőrséget feladatai törvényes ellátásában

A köztársasági elnöki hivatal által kiadott közlemény emlékeztet arra, hogy az államfő 2006. szeptember 19-én, az MTV ostromának másnapján elmondott beszédében a lehető leghatározottabban ítélte el, hogy tüntetők egy csoportja erőszakosan lépett fel, valamint kritikával illette a rendőrség erőtlen és szakszerűtlen fellépését. Mint írták, az államfő a rendbontást köztörvényes bűncselekménynek nevezte, amit semmi nem igazolhat, és ami ellen a rendőrségnek a legszigorúbban fel kell lépnie.

A köztársasági elnök az idén szeptember elején az Országgyűlésben, és október 22-i ünnepi beszédében megerősítette: nincs mentség az erőszakos bűncselekményekre, a tüntetőknek is be kell tartaniuk a törvényeket. Az államfő álláspontja tehát egyértelmű a tüntetők által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban – tették hozzá.

Kiemelték: a tavaly őszi zavargások során ugyanakkor nem csak tüntetők, hanem rendőrök is követtek el súlyos jogsértéseket. A köztársasági elnök arra hívta fel a figyelmet beszédében, hogy a jogállamot különösen sérti, ha rendőrök aránytalanul, jogellenesen alkalmaznak erőszakot, követnek el erőszakos bűncselekményeket – olvasható a közleményben. Az államfő szerint épp a rendőrségbe vetett bizalom miatt szükséges, hogy az ilyen eseteket a hatóságok megfelelően kivizsgálják, elejét véve, hogy ilyen esetek máskor is megtörténhessenek.

Az elnöki hivatal közleményében azt írta: Takács Albert már szeptember 12-én írt levelében, utóbb tévesnek bizonyult adatokra hivatkozva kifogásolta az államfő állásfoglalását a tavalyi rendőri erőszakos cselekmények felderítéséről.

Emlékeztettek arra is, hogy Sólyom László válaszlevelében leszögezte: köztársasági elnökként teljes mértékben támogatja a rendőrséget feladatai törvényes ellátásában. Mint írták, az államfő kifejtette azt is, hogy "a jogsértések felderítése és a felelősség megállapítása nem akadályozza, hanem segíti a rendőrséget abban, hogy a jogállamot a jogállam eszközeivel védje, és élvezze az ehhez szükséges közbizalmat".

(MTI/MNO)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.