Működési zavarok
Botka Lajosné (MSZP) arról beszélt, hogy a kormány által indított Új pálya programban 2009 augusztusáig 2 milliárd forint áll rendelkezésre 5500 közszférából munkanélkülivé vált ember képzési támogatására. Az országos programra azok pályázhatnak, akiknek 2006. július 1-jét követően szűnt meg a munkahelyük létszámleépítés vagy átszervezés miatt. Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára reagálásában azt mondta: fontos, hogy megkapják a megfelelő segítséget, akik rövid távon az átalakítások vesztesei voltak.
Csáky András (MDF) a több-biztosítós rendszer bevezetése kapcsán arról beszélt, hogy működési zavarokat eredményez, ha a jelenlegi „zilált” állapotokra a kormány „ráereszt” egy ilyen finanszírozási modellt. Az MDF-es képviselő azt kérte a kormánytól, az új biztosítási modell bevezetésében ne az időpont legyen az elsődleges, hanem az, hogy az ágazat szereplői tisztában legyenek a későbbi szerepükkel. A politikus választ várt a tárcától az MDF 98 kérdésére, amelyet a biztosítási modellről tettek fel még korábban. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter azt mondta: még kedden elküldik a válaszokat az MDF-nek, és köszönetet mondott az ellenzéki pártnak a felvetett problémákért. Szerinte 2007 olyan szolidaritást kíván, amelyben megjelenik a járulékfizetés is. A tárcavezető közölte: javaslatot készítenek az egészségügyi intézményi átalakítás szabályairól, de ebben nem rónának kötelezettségeket a fenntartó önkormányzatokra, amelyek szabadon dönthetnek arról, milyen formában üzemeltetik a kórházakat, rendelőket.
Vita a kis adókról
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!