Gyurcsány: Az adócsalás, törvénymegkerülés már nem hazafias

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Gyurcsány Ferenc szerint évszázadokig az volt a hazafi, aki megkerülte az adótörvényeket. A kormányfő szerint ma nem azért sok a feketefoglalkoztatás, mert magasak az adóterhek. A Fidesz szerint teljesen hiteltelen, hogy zűrös cég- és ingatlanügyei után Gyurcsány most gazdaságot fehérít.

MNO
2007. 10. 16. 12:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerinte a feketegazdaság elleni fellépés már eddig is jelentős eredményeket hozott. Így például 200 ezer személy jött vissza a társadalombiztosítás hatálya alá, mert aki nem fizet járulékot, nem vehet majd igénybe szolgáltatást. Azok létszáma is több mint 100 ezerrel lett több, akik után a minimálbér kétszerese után fizetik az adókat és a járulékokat. A munkáltatóknak a múlt év őszétől bizonyítaniuk kell, ha azt állítják, hogy a minimálbér kétszeresénél kevesebbet fizetnek munkavállalójuknak – mondta.

Gyurcsány zűrös ingatlan- és cégügyei után fehérít?

Gyurcsány Ferencnek eddig sem hitte el senki, hogy éppen ő fogja kifehéríteni a gazdaságot és a közéletet a maga zűrös cég- és ingatlanügyeivel, hazugságaival – reagált a kormányfő szavaira Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Hiteltelen, hogy a munkavállalás és a gazdaság kifehérítését egy olyan kormány tűzi zászlajára, melynek pénzügyminisztere, Veres János ügyvezetője és tulajdonosa volt egy bizonyítottan adócsaló cégnek – hangsúlyozta Szijjártó.

(MTI, MNO)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.