Daróczi: A Fidesz vezetői támogassák inkább Gyurcsány tisztasági csomagját
Daróczi Dávid kormányszóvivő elmondta: ez egy újabb hazug és rosszindulatú támadás. A Fidesz azt akarja elhitetni az emberekkel, hogy a politikusok különleges emberek, akiket nem ellenőrizhet az adóhatóság, mert ha megteszi, az rögtön politikai támadás.
A Fidesz vezetői akkor járnának el helyesen, ha elfogadnák, hogy a törvények rájuk is vonatkoznak, és nemhogy kiváltságokat követelnének maguknak, de támogatnák Gyurcsány Ferenc köztisztasági csomagját, hogy végre rend legyen a politika háza táján is.
R. Bakonyi: A számítógép dobta ki a két amúgy is VIP-listás neveket
Az APEH nem dolgozik politikai megrendelésekre – tájékoztatott az APEH sajtófőnöke. Az APEH visszautasítja azt a vádat, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte volna a vizsgálatot, mivel ez nem is áll jogában, és nem is lenne életszerű, ha ebben a kiélezett politikai helyzetben ilyet tenne – közölte R. Bakonyi Ágnes.
Az idén eddig 30 ezer 436 SZJA-vizsgálatot fejezett be az APEH, amin belül 9.716 vagyonosodási ellenőrzés volt, ezenkívül folyamatban van még több ezer vizsgálat, amibe belefér, hogy politikusok is bekerüljenek a revízió körébe, főleg úgy, hogy amikor a számítógép kidob egy nevet, nem veszik figyelembe a foglalkozását – állította az APEH sajtófőnöke.
Bakonyi Ágnes elmondta, hogy ennek ellenére bárhol előfordulhat, hogy néhány revizor összegyűjti "a kiemelt személyeket", és egymás után küldi ki számukra az értesítést, de az általános gyakorlat mégsem ez.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!