Négyszázötven éves a soproni evangélikus líceum

A soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (líceum), Kollégium és Szakképző Iskola névadója előtti tisztelgéssel, iskolatörténeti kiállítással és jubileumi kiadványok megjelentetésével ünnepelte fennállásának 450. évfordulóját. A szombati díszünnepségen megemlékeztek az oktatási intézmény történetének főbb eseményeiről.

MNO
2007. 10. 27. 16:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tölli Balázs igazgató a jubileum alkalmából az MTI érdeklődésére elmondta: a líceumban alakult meg az első diák önképző kör, a ma is működő Magyar Társaság 1790-ben. Az iskola diákszövetsége, a diákönkormányzat elődje ugyancsak az országban elsőként, 1827-ben, a reformkor kezdetén jött létre. A soproni intézmény – amely az államosítás időszakát követően, 1991 óta újra evangélikus gimnáziumként tevékenykedik – szintén elsőként, 1994-ben teremtette meg a nyolcosztályos német nemzetiségi gimnáziumi oktatás feltételeit. A szombati díszünnepségen köszöntőjében Firtl Mátyás országgyűlési képviselő a jubiláló intézmény közösségteremtő erejét méltatta. Úgy vélte: ez az az örökség, amelyet a líceum az egymást követő generációknak átadhatott.

Fodor Tamás polgármester üdvözlő szavaiban kiemelte, hogy az intézmény tudósokat, professzorokat, művészeket indított el pályájukon, s a kiválóságok tevékenységükkel Sopron hírnevét öregbítették. Pröhle Gergely, az evangélikus egyház országos felügyelője köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az iskola értékvilága évszázadokon át képes volt biztosítani az intézmény túlélését. Rámutatott: az értékközpontúság és a tolerancia egyensúlya alapozta meg a nevelés és az oktatás folyamatosságát. A díszünnepségen felolvasták Hiller István oktatási miniszter üdvözlő levelét.

A tárca vezetője – aki maga is az iskola diákja volt – miniszteri elismerésben részesítette az intézményt. Az eseményen bemutatták Gombocz Endre botanikus tanulmánykötetét, amelyet a jubileum alkalmából jelentettek meg. Az iskola egykori diákjának A magyar botanika története című munkája 1936-ban jelent meg először kis példányszámban. A reprint kiadással a jubiláló líceum a Kossuth-díjas tudós előtt tiszteleg, akinek nevét a többnapos ünnepségsorozat keretében vette fel az intézmény biológiai szaktanterme. Szintén a jubileumra adták ki Németh Sámuel egykori igazgató iskolatörténeti munkáját. A tanulmány 1939-ig bezárólag egy évszázad históriáját dolgozza fel. A tudománytörténeti értékű kézirat több mint hat évtizede vár kiadásra – mondta az igazgató. A névadó Berzsenyi Dániel előtt is tiszteletét tette a jelenleg több mint 700 diákot oktató intézmény diáksága. A tanulók felkeresték az ünnepségsorozat keretében Niklát és Egyházasfalut, ahol a költő alkotott.

MTI

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.