„Nem úgy van most, mint volt régen” + Képriport

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ennek a beszámolónak valamikor szeptemberben kellett volna megszületnie, ám akkor az A38-hajó környékén a víz volt az Úr, ezért a fúziós-folkot, etno-rockot játszó Barbarónak csak most sikerült itt megünnepelnie huszadik születésnapját és bemutatnia harmadik lemezét. Ha pedig bemutatta, akkor már át is adta azt közönségének: a belépő ára ugyanis magában foglalta a szimplán csak III címet viselő korongot. Hogy ez utóbbi, vagy csak maga a maratoni hosszúságúnak beígért koncert bizonyult csalogatóbb mézesmadzagnak, nem tudni, de mivel a hajó zsúfolásig megtelt, erről kár is vitát nyitni.

2007. 10. 25. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erre már csak azért is szükség van, mert akkor talán közelebb kerülök annak a rejtvénynek a megfejtéséhez, hogy a Barbaro muzsikájában, 2007-ben melyik a hangsúlyosabb: az hogy „Régi zene szól” vagy az, hogy „Nem úgy van most, mint volt régen”. Erős a gyanúm, hogy nem fogok rájönni, de ez egyáltalán nem baj, sőt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.