Győr: Sztevanovics – Völgyi (Koltai, 65.), Stark, Supics (Kovács Z., 77.), Varga R. – Tokody, Bank, Jäkl, Józsi – Bajzát, Bogdanovics (Müller, 83.).
Gólszerző: Németh N. (11-esből, 84.) illetve Koltai (80.),
A mérkőzés az utolsó tíz percben pörgött fel, amikor előbb Koltai 25 méterről szép gólt lőtt a jobb alsó sarokba, ezzel vezetett a Győr, majd Németh Norbert négy perc múlva tizenegyesből egyenlített. A Vasas tehát otthon tudott tartani egy pontot, ám a középmezőnyhöz ezzel sem tudott közelebb férkőzni.
KAPOSVÁR–TATABÁNYA 4-2 (2-2)
Szombat, Kaposvár, 2000 néző, vezette: Pánczél.
Kaposvár: Milinte – Graszl K. (Ribi, 89.), Zahorecz, Grúz, Pintér A. – Leandro (Szakály D., 87.), Vasziljevics, Maróti, Szakály P. (Bozsovics, 85.) – Oláh, Alves.
Tatabánya: Polekszics – Ferenczi G., Dienes, Filó T., Megyesi – Pastva (Perez, 70.), Weisz (Balogh Z., 85.), Caugherty, Hajdú N. – Sándor I. (Béres, 73.), Takács M.
Gólszerző: Grúz (11.), Alves (30., 47.), Leandro (72.), ill. Megyesi (19.), Takács (35.).
Sokáig úgy tűnt, hogy meglepetés is születhet, elvégre az első negyvenöt perc után 2-2-re állt a találkozó, ám a második félidőben a Kaposvárnak mégis sikerült a maga javára fordítania a találkozót. A hazaiak brazil támadója, Alves ismét két gólt szerzett, amivel sikerült megismételnie az elmúlt fordulói teljesítményét, amikor szintén duplázott a Nyíregyháza ellen.
ZTE–SOPRON 4-0 (1-0)
Szombat, Zalaegerszeg, 3000 néző, vezette: Bognár.
ZTE: Babalj (Pogacsics, 83.) – Polgár, Botis, Kádár T., Simonfalvi – Molnár B., Máté, Davidov (Tóth N., 74.), Pekic – Koplárovics, Meyé (Balázs, 85.).
Sopron: Takács T. – Deffo, Farkas A., Pocuca, Galliano – Györök (Birtalan, 52.), Pintér Z., Dancs, Csikós – Zana, Aquino (Ködöböcz, 67.).
Gólszerző: Meyé (28., 75. – 11-esből), Kádár (80.), Koplárovics (86.).
Az esélyeknek megfelelően simán nyert saját otthonában a Zalaegerszeg, amely most a Sopront ütötte ki 4-0-ra. A ZTE az utolsó negyedórában három gólt is szerzett, ezzel adva meg a kegyelemdöfést a gyengécske Sopronnak. Vincenzo Cosco vezetésével továbbra is nyeretlen maradt a vendégcsapat.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!