T. Ház: „Te Jani, hogy is állunk ezzel a feketemunkával?”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter villaépítkezésére kérdezett rá az Országgyűlés mai plenáris ülésén Balla György (Fidesz). Ismert: Kóka építkezésén feketemunkásokat és egy körözött drogcsempészt füleltek le a hét végén. Fideszes képviselők interpelláltak a vasútvonalak miatt is. Feljelentésekre buzdított az MSZP-s Szabó Zoltán és Bárándy Gergely. • Feketemunkások is építették Kóka miniszter és pártelnök villáját

MNO
2007. 11. 12. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dávid Ibolya (MDF) elmondta: az MDF arra kéri a parlamenti pártokat, hogy 2008 legyen az új politika éve. Ehhez azonban az kell, hogy a pártok hagyják abba a „népszavazási őrületet”, és a „gumicsont-politizálást”. A kormány nevében senki nem kívánt reagálni az elhangzottakra.

Gyurcsány operaházi beszéde nem került szóba

Interpellációval fordul az igazságügyi és rendészeti miniszterhez két szocialista képviselő hétfőn az Országgyűlésben az október végi be nem jelentett demonstrációk és zavargások okozta károk megtérítése ügyében. Ezt az interpelláció két beterjesztője, Szabó Zoltán és Bárándy Gergely közölte Budapesten, sajtótájékoztatón.

– Arra szeretnénk ösztönözni az állampolgárokat és az állami szerveket, hogy az október 22-i, 23-i és 26-i törvénytelen demonstrációk okozta károk ellenértékét ne kívánják maguk viselni, hanem indítsanak polgári pert a károk megtérítésére – közölte Szabó Zoltán, ugyanerre biztatva az állami szerveket és a BKV-t is. A képviselők arra szeretnének választ kapni, hogy miközben az evidencia, hogy a bejelentett törvényes demonstrációkkal kapcsolatos költségek az adófizetőket terhelik, evidencia-e ugyanez a be nem jelentett demonstrációk esetében is.

Bárándy Gergely szerint ezekre a szituációkra is igaz a polgári jog azon passzusa, hogy aki kárt okozott, az köteles azt megtéríteni. Elmondta: ismert, hogy a károkat kik és hogyan okozták, mivel büntető ügyeket, szabálysértési eljárásokat folytattak le ellenük, és vannak ügyek, amelyekben már jogerős ítéletek születtek. A képviselő szerint „senkinek nem kötelessége azt anyagilag fedezni, hogy valaki randalírozhasson az utcán, senkinek nem kötelessége utána a kárát saját magának állni”.

– Nem várható el, hogy a jogkövető állampolgárok fizessék néhány randalírozó hobbiját – fűzte hozzá.

Az MSZP-s képviselő közölte: az államnak, az önkormányzatoknak, az önkormányzati fenntartású vállalatoknak kifejezetten kötelességük ezeket a kártérítési eljárásokat elindítani. Mint mondta, remélik, hogy interpellációjuk után elindulnak ezek az eljárások. A két szocialista honatya arra nem tért ki, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök október 22-i ünnepi beszéde az Operában és az azzal kapcsolatos költségek, kényelmetlenségek mennyibe kerültek. Ismert: Gyurcsány beszéde alatt gyakorlatilag kijárási tilalmat rendeltek el az Operaház környékén. Még a környéken lakók is csak lakcímkártyával juthattak át a kordonon.

Közlekedés lesz, vasút nem?

Két interpellációban is bírálták a kormányt a fideszes képviselők a vasúti mellékvonalak tervezett megszüntetése miatt hétfőn a parlamentben. Czomba Sándor (Fidesz) a Mátészalka és Záhony közötti vasút megszüntetése ellen tiltakozott, Turi-Kovács Béla (Fidesz) pedig azt hangsúlyozta, hogy a vidéki emberek semmibevétele lenne, ha megszüntetnék a mellékvonalakat.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter felhívta a figyelmet arra: még nincs döntés a megszüntetésről, de értelmetlen lenne olyan szakaszokon a vasúti közlekedést fenntartani, ahol kéttucatnyinál kevesebben utaznak. Kiemelte: közösségi közlekedés mindenhol lesz, mert ez az állam felelőssége.

(MTI, MNO)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.