– Van létalapjuk a biblikus hagyományoknak a politikában, mert Jézus egyetemes jelleggel, az élet egészére adott útmutatást – mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke Budapesten szombaton. A kereszténység társadalmi tanításainak megnyilvánulásai a katolikus egyház enciklikái, amelyekben aktuális kérdésekben foglaltak és foglalnak ma is állást – emelte ki Semjén Zsolt a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete, a hódmezővásárhelyi Emlékpont és a Barankovics Alapítvány Látleletek – 2008 tavasza című közös konferenciáján. A társadalmi, szociális igazságosság kapcsán Semjén Zsolt kijelentette, hogy a családi adózás sokkal jobban megfelelne ennek az elvnek, mert nemcsak azt kellene figyelembe venni, hogy mennyit keres egy állampolgár, hanem azt is, hogy hány embert kell ebből a pénzből eltartani.
Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, fideszes képviselő felszólalásában a Kádár-rendszer és a jelenlegi kormányzat között négy hasonlóságot talált: mint mondta, a politikai vezetés elzárkózik a „kisemberektől”; a felelősséget nem vállalja, a hitelességét elvesztette; kizárólag „materiális lénynek” tekinti a polgárokat; és „a demokratikus intézményeket, a parlamentet díszletnek vagy színháznak nézi”.
Tarlós: Kétszer fizettet az állam
A konferencián Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányfőnöke szólt arról, hogy megtévesztő, amikor a kormány a csehországi vizitdíj bevezetésére hivatkozik, mert ott – mutatott rá – alacsonyabb a személyi jövedelemadó, így könnyebben terhelhetők anyagilag az emberek. Ezzel szemben Magyarországon a vizitdíj bevezetésével „kétszer fizettet az állam az egészségügyi ellátásra szorulókkal, akik hosszú éveken át havonta fizették és fizetik be az egészségügyi járulékokat. Így bünteti azokat a nyugdíjasokat is, akik egy életen át becsületesen teljesítették kötelességüket” – jegyezte meg. Tarlós István kijelentette: ha a népszavazáson az igenek győznek, a kormány elveszíti hitelét, ami viszont majd csak a 2010-es parlamenti választásokon mérhető le.
Varga Mihály fideszes képviselő, volt pénzügyminiszter Magyarország gazdaságáról szólva azt mondta, hogy „Németországtól és a többi nyugati országtól lassan leszakadtunk”, 2006-tól pedig „nyilvánvalóvá vált, hogy utat tévesztettünk”. Ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy „Magyarország hiába próbál felzárkózni, ha véglegesen eladósodott országgá válik”. Szlovákia és Magyarország gazdaságát összehasonlítva kiemelte, hogy északi szomszédunknál kisebbek az adóterhek, míg a magyar állampolgárok adóit 2003-ban, 2004-ben és 2006-ban is emelték. Varga Mihály rámutatott: az államháztartás hiányát a kormányzat ezzel próbálja ellensúlyozni.
A kormányzat gazdaságpolitikáját többek között azért is kritizálta, hogy nincs családi adókedvezmény, a gázártámogatás pedig – mint mondta – a jövedelem eltitkolására sarkall. A konferencián többek között előadást tartott Mikola István volt egészségügyi miniszter, Pálinkás József, a kulturális tárca korábbi vezetője és Martonyi János volt külügyminiszter is.
Dagad a botrány a Tiszánál, elcsalhatták az előválasztást














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!