Túlterheltek a tűzoltók telefonvonalai

A sok viharkár-bejelentés miatt túlterhelt a tűzoltóság telefonközpontja – közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője szombat délután.

MNO
2008. 03. 01. 16:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 105-ös telefonszámot tárcsázva sokan azt hallják, hogy műszaki okok miatt nem működik; ez valójában azt jelzi, hogy a rendszer túlterhelt – mondta el Molnár Péter. A szóvivő azt javasolja, hogy aki káreseményről kíván bejelentést tenni, a kerületi tűzoltóságot hívja. A kerületi számok mindegyike a 459-23-as számmal kezdődik, ezután pedig az adott kerület kétjegyű számát kell tárcsázni. (Így például az I. kerületi tűzoltóság száma a 459-23-01-es.) Molnár Péter közölte azt is, eddig több mint 160 bejelentést kaptak, és 43 tűzoltóegységük dolgozik folyamatosan a fővárosban és térségében. A tűzoltók elsősorban a közvetlen életveszélyt és a forgalmi akadályokat szüntetik meg, ezért azok türelmét kérik, akikhez csak ezt követően tudnak eljutni.

A szóvivő három komolyabb kárról is beszámolt: az egyik a kőbányai Sibrik úton történt, ahol hat személyautó rongálódott meg a kidőlő fáktól. A VII. kerületi Síp utcában egy tűzfal és egy épület „fél teteje” omlott le az utcára; itt nyolc autó sérült meg a cserepektől és a gerendáktól. A vihar megbontotta a „Fradi-pálya” tetejét is, itt egy mintegy 300 négyzetméteres bádogtetőt sodort az úttestre a szél. Megrongálódott a józsefvárosi Magyar Természettudományi Múzeum tetőszerkezete is. A távirati iroda tudósítói arról számoltak be, hogy Budapesten több ház tetejét is megbontotta a szél, az utcákat törmelék borítja, több helyen nem működnek a közlekedési lámpák. Az V. kerületi Gerlóczy utcában egy tetőtéri lakásba bedőlt egy kémény.

Több bevásárlóközpont tetejét megrongálta a szél, Pest megyében legalább két teherautó felborult, Ecseren egy faház dőlt össze. Boross Norbert, az Elektromos Művek szóvivője azt közölte, hogy a budapesti és a miskolci térségben a vihar miatt hat nagyobb üzemzavaruk volt. A fővárosban a legtöbb áramkimaradást a budai oldal magasabban fekvő utcáiból kapták, ahol sok helyen a kidőlő fák, lezuhanó ágak megrongálták a vezetékeket. Mint mondta, a hibák elhárítását általában egy-két órán belül el tudták végezni. Jelezte ugyanakkor: előfordul, hogy a vezetékeket már a vihar elvonulását követően rongálja meg egy a szélben megsérült, később letörő faág. A BKV azt közölte, hogy a viharos erejű szél miatt Budapesten több villamos felsővezetéke leszakadt a rázuhanó fától, ezért autóbuszok szállítják az utasokat.


(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.