Csángók: már nem távoli egzotikum?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) oktatási albizottsága előtt ismertette a csángóföldi anyanyelvi magyaroktatás helyzetét szerdán Budapesten Hegyeli Attila, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének oktatási vezetője. Hegyeli Attila elmondta, hogy a csángó oktatás ügye a magyar nemzetpolitika egyedülállóan sikeres területe.

MNO
2008. 04. 24. 8:41

Hegyeli Attila szerint a KMKF ülése előrelépés, hiszen a magyar politika végre komolyan foglalkozik a csángóüggyel, benne a 9000 csángó gyermekkel, akiknek a támogatás növelése azt jelenti, hogy esélyük lesz anyanyelvükön tanulni. Fontos az is, hogy az európai képviselők foglalkozzanak az 1521/2001-es ET-ajánlással is, hiszen az ebben foglaltak javarészt nem valósultak meg.

Hegedűs Dóra, a Keresztszülők a Csángó Magyarokért Egyesület elnöke is részt vett a tanácskozáson, s elmondta, hogy végre nem távoli egzotikumként, hanem a magyar nemzetpolitika részeként foglalkoztak a csángókkal, s ez örömteli. Az állásfoglalás a kormány és az Országgyűlés elé kerül, a KMKF albizottsága egy év múlva tekinti át a megvalósítását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.