Enged az osztrák kormány a tiltakozó orvosoknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Némi engedményt téve az egészségügyi reform terve ellen tiltakozó orvosoknak az osztrák kormány szerdai ülésén elfogadta azt a javaslatot, amelynek értelmében döntőbizottság elé utalják, ha az egészségbiztosítási pénztárak nem tudnak megállapodni az orvosi kamarával az orvosok szerződéséről.

MNO
2008. 06. 04. 14:36

Az átszervezés egyúttal kiszélesítené a szövetségi kormány befolyását is a rendszer irányításában, ugyanis a holding felügyelőbizottságába a jövőben nemcsak az egészségügyi és szociális minisztérium, hanem a pénzügyi tárca is megbízottat delegálna. Bár a terv lényege változatlan, egyes zúgolódó szakszervezetek lecsillapítására a kormány most beleegyezett, hogy a holding központi tanácsában a nyugdíjasok és a betegkasszák két-két képviselője is helyet kap majd, mi több – igaz, csak halasztó hatállyal – az utóbbiak vétójoggal is rendelkeznének irányvonalak kijelölésekor. Az orvosi kamara első reagálása az volt, hogy megvárják az összes részletet, mielőtt állást foglalnak a módosítások dolgában. Az egészségügyi reform terve ellen a két koalíciós párt, a szociáldemokraták (SPÖ) és a néppártiak (ÖVP) soraiban is vannak morgolódások.

Alfred Gusenbauer kancellár (SPÖ) és helyettese, Wilhelm Molterer (ÖVP) a szerdai kormányülés után jelezte, hogy a vitát a két párt vezetőtestületeiben is folytatják, bár az utóbbi hozzátette: „Ez most nemcsak a párbeszéd, hanem a döntés ideje is”. A szakértők egy részének és az ellenzéki Zöldeknek az nem tetszik, hogy a kormány érintetlenül hagyja az egészségügyi kiadások legnagyobb szeletét felemésztő kórházak irányításának megváltoztatását, közelebbről az egész rendszer finanszírozásának egy kézbe vonását a jelenlegi, többsíkú, „párhuzamos” költségeket eredményező felépítés helyett. A kormány – szándéka szerint – 2012-ben nyúlna a kórházi területhez.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.