A Zsolnay gyárthatja az IKEA porcelántermékeit

A svéd IKEA a pécsi önkormányzati tulajdonú Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-vel köt hét évre szóló szerződést porcelán étkészletek gyártására – közölte a porcelánmanufaktúra vezérigazgatója az MTI-vel szerdán.

MNO
2008. 09. 17. 9:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Péterné Marosy Katalin elmondta: az ezzel kapcsolatos szándéknyilatkozatot a napokban kapták meg. E szerint a gyár 2009 szeptemberétől évente 5000 tonna porcelántermékre kapna megbízást, ezzel megháromszorozná 1,1 milliárd forintos éves árbevételét.

A Zsolnay külföldi, főként kelet-európai vetélytársakat előzött meg a megrendelésért folytatott versengésben.

A vezérigazgató beszámolt arról, hogy a megrendelés teljesítése érdekében több milliárd forintos beruházás eredményeként új üzemet építenek a Pécsi Ipari Parkban, melybe modern porcelánipari technológiát telepítenek, ehhez várhatóan kormányzati forrást is kapnak. Valószínű, hogy a manufaktúrának szüksége lesz a jelenleg mintegy 300 fős dolgozói létszám emelésére is.

Péterné Marosy Katalin megjegyezte, hogy a Zsolnaynál jól megfér egymás mellett a jó minőségű tömeg- és az exkluzív termékek előállítása, erre már volt példa a vállalat történetében, és ez az az irány, melynek köszönhetően a vállalat nyereségesen működhet. Példaként hozta fel, hogy a Zsolnay jelenleg évi 200-300 tonna porcelánterméket készít, 2009-től csak az IKEA-nak 5000 tonnát gyártanának.

Utalt rá: a vállalat stratégiája is az, hogy márkái, értékei megőrzésével bekapcsolódik a nagyobb volumenű ipari termelésbe is, biztosítva hosszú távú jövőjét. Ehhez elengedhetetlen a külföldi piacokon való jelenlét, az export erősítése akár a pirogránit, akár más termékek gyártásával, értékesítésével.

A vezérigazgató a cég anyagi helyzetéről nem kívánt beszélni. Varga-Sabján László, a manufaktúra igazgatóságának elnöke egy áprilisi sajtótájékoztatón azt mondta: a Zsolnay tavaly 140 millió forint üzemi szintű veszteséggel zárt. A hiány az elmúlt három évben összesen 450 millió forint volt, melynek pótlására hiteleket kellett felvenni. Az idei cél a veszteséges termelés megakadályozása és nullszaldó körüli eredmény.

Az igazgatóság elnöke a veszteségek okaként a porcelánpiacra jellemző visszaesést, a folyamatosan emelkedő energiaköltségeket, a pécsi gyár túldimenzionált infrastruktúráját említette, amelyek miatt a termékeit az eladási árhoz viszonyítva aránytalanul nagy ráfordítással tudja csak előállítani.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.