Bevezetik a varsói tőzsdére az OTP részvényeit

Az OTP Bank a pénzintézet részvényeinek a varsói tőzsdére való bevezetését fogja kezdeményezni – jelentette ki Varsóban sajtótájékoztatón Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója.

MNO
2008. 09. 29. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csányi szerint a papírokat a varsói tőzsde blue-chip szegmensében, a WIG-20-ban szeretnék forgalmazni. Csányi tájékoztatása szerint road-showt szerveznek majd Lengyelországban, hogy meggyőzzék a befektetőket, érdemes OTP-részvényt vásárolniuk. Csányi arra is kitért, hogy egyelőre nem terveznek részvénycserés ügyletet a részben állami tulajdonban lévő PKO BP bankkal, „egyfajta együttműködés” azonban elképzelhető a két bank között.

A Puls Biznesu lengyel napilap arról számolt be, hogy a részvénycsere a két pénzintézet lehetséges fúziójának első lépése lenne. Ezt a hírt a lengyel lap a varsói pénzügyminisztérium meg nem nevezett forrására hivatkozva közli. A lengyel állam a PKO-ban 51 százalékos tulajdonnal rendelkezik.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.