„A levél a jövőbe” címet viselő ünnepi műsornak az volt az üzenete, hogy a testi fogyatékkal élőkre ugyanolyan szép jövő vár, mint ép társaikra. A fellépők többsége a megnyitóhoz hasonlóan hallás- vagy látássérült szereplő volt. A záróünnepély egyik fénypontja volt, amikor a postások a „felhők fölé is kézbesítettek leveleket”.
A műsor után előbb Liu Hszi (Liu Qi), a játékok szervezőbizottságának (BOCOG) elnöke köszönte meg mindenkinek a munkáját, aki részt vett az előkészítésben és hozzájárult az olimpia és a paralimpia lebonyolításához. Ezután Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke mondott köszönetet a házigazdáknak és Kínának a kifogástalan rendezésért.
Az angol himnusz hangjaira felvonták az angol zászlót, majd leengedték a paralimpia lobogóját, amelyet a 2012-ben házigazda London képviseletében Boris Johnson polgármester és Sebastian Coe, a szigetországi játékok szervezőbizottságának (LOCOG) elnöke vett át.
A zászló átadását követően London egy nyolcperces műsorral mutatkozott be, amelyben ép és fogyatékos szereplők közösen táncoltak, előadásuk üzenete pedig az volt, hogy a szigetországban egyforma szeretettel várják az olimpia és a paralimpia résztvevőit. Ezt követően egy hallássérült kislány énekelt arról, hogy bár most kioltják, ám az emberek szívében, az emlékekben tovább lobog a láng.
Fotók: Reuters
(telesport.hu, MTI, MNO)
Apokaliptikus erdőtüzek pusztítanak Portugáliában + videó
