A 63 milliárd forint adófizetői pénz biztosan jó helyre került – mondta a miniszterelnök, és felidézte azt, hogy a két hete átadott M0 keleti szektor jelentősen csillapította a Hungária körút forgalmát és könnyebbé tette az ott lakók életét. Üdvözölte az építők gesztusát, hogy a híd tényleges elkészültétől egy hónapig díszkivilágításban tartják a hidat, sőt még a villanyszámlát is fizetik. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy 2003-tól ez a negyedik új híd. Az előzőek Szekszárdon, Dunaújvárosban és Köröshegyen épültek.
Demszky Gábor kiemelte, hogy Budapesten 5 millió forint az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP), amely háromszorosa az országosnak, az első fél évben a fővárosban 12 százalék volt a gazdasági növekedés, tehát az infrastrukturális beruházások a növekvő gazdaságból megtérülnek. Beszélt arról is, hogy a Szabadság híd felújítása az év végére elkészül, míg a Margit híd felújítása 2010 nyarára fejeződik be. Akkor indulhat az Aquincumi híd építése, amely nem az agglomerációt, hanem Buda és Pest két északi kerületének az összeköttetését szolgálja.
A kedden átadott Megyeri hidat a Hídépítő Zrt., valamint a Strabag Zrt. konzorciuma, az M0 Északi Duna-híd Konzorcium építette. A kivitelezés 2006. februárban indult és 2008. szeptemberben fejeződött be. A beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. volt, a hidat az Unitef-CÉH Kkt. tervezte. A teljes objektum hossza 3,9 kilométer, ebből az öt híd 1862 métert tesz ki. A Nagy-Duna-ági híd hossza ebből 591 méter. A pesti oldalon a 2/A jelű út fut tovább a hídra úgy, hogy egy új csomóponton át lehet eljutni a Váci útra. A híd alá került 2-es számú főútról a Váci út érintésével lehet továbbjutni az említett csomópontig, ahol is választani lehet a Megyeri híd és az M0-án való továbbhaladás között.
A budai oldalon, a 11-es számú főúton pedig új körforgalmi csomópont épült. A híd északi oldalán kerékpárút köti össze Pestet Budával. Erre a budai oldalon a Duna-parton futó kerékpárútról lehet felhajtani, míg a pesti oldalon a 2-es számú út mellé épített kerékpárútról indul a csatlakozó szakasz. A hídon átvezető kerékpárutat a mozgássérültek kerekes székkel is használhatják. A híd déli oldala a gyalogosoké. A híd kétszer kétsávos, de olyan széles a leállósáv, hogy szükség esetén abból is haladósáv alakítható ki, így kétszer háromsávos lehet a híd, és akkor még mindig marad hely egy biztonsági sávnak.
A hídon összegyűlt csapadékvizet egy tározóba vezetik, és csak tisztítás után kerülhet a Dunába. A Magyar Közút Kht. tájékoztatása szerint a Megyeri híd forgalomba helyezésével egyidejűleg, szeptember 30-tól súlykorlátozással védett övezeteket alakítottak ki az észak-budai agglomerációhoz tartozó településeken. Ettől a naptól kezdve 12 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti tehergépjárművek – kivéve az áruszállítást – nem közlekedhetnek a 11-es főút Visegrád és a Tahi híd közötti szakaszán a 10-es és a 11-es főút között, a Csobánka–Budapest határa–Luppa-szigeti leágazás–Pomáz által határolt térség, valamint Budakalász, Üröm, Csobánka, Pomáz, Pilisborosjenő összekötő útjain.
Bús Balázs üdvözli a híd átadását
Bús Balázs üdvözli az M0-ás Duna-híd keddi átadását. „A folyó jobb és bal partján elterülő Óbuda és Újpest mindig jó viszonyt ápolt egymással. A híd, ennek a harmonikus kapcsolatnak a megjelenítésén túl, Budapest közúti forgalmának kiszolgálására tett jelentős infrastrukturális előrelépés” – jegyezte meg Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Mint elmondta: ugyanakkor sajnálattal kell megállapítani a főváros korábbi vállalásainak ismeretében, hogy a Megyeri híd létrehozása csupán csepp a tengerben. A sors különös fintora, hogy épp az ígéreteiről rendre megfeledkező főpolgármester és a választói bizalmat elvesztő miniszterelnök adja át a hidat mint az összetartozás szimbólumát – fejtette ki.
(MTI)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
