Lövések egy lajosmizsei tanyán

Őrizetbe vette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság azt a 29 éves lajosmizsei férfit, aki egy kispuskával kedden délután háromszor rálőtt 24 éves munkaadójára, majd kórházba vitte. Az intézményből hazament, a hatóságot a kecskeméti kórház orvosa értesítette.

Berta Hajnal
2008. 09. 17. 15:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyanúsított, aki alkalmi, gondnoki jellegű munkákat végzett és ott is élt a fiatalember tanyáján, először tagadta a bűncselekmény elkövetését. Mihályné Bornemisza Eleonórától, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk: a férfi eleinte azt állította, hogy hazatérve már sérülten találta ismerősét és nem tudja, mi történt vele. Egy idő után azonban ellentmondásokba keveredett és részletes beismerő vallomást tett. Eszerint az áldozat többszöri lopással gyanúsította meg, vitába keveredtek, ennek hevében vette elő és használta a sértett fegyverét. A kispuskát menet közben eldobta valahol, a helyre állítólag nem emlékszik – mondta el a szóvivő.

A rendőrség még keresi a fegyvert, amelyre – bármelyiküké is volt – nem volt tartási engedély. Egy töltényhüvelyt már megtaláltak. Az ügyben emberölési kísérlet miatt tart a nyomozás, kezdeményezték a gyanúsított előzetes letartóztatását is, erről a bíróság dönt majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.