Megyeri Dávid: A kormány programja Megyeri Dávid: Visszatérve a hatályos magyar alkotmányra, kivételesen jó hírrel szolgálhatunk a Moszkva téri messiásnak. Ha a külön erre a célra összetrombitált MSZP-kongresszus rámondja az áment, minden akadály elgördül az elől, hogy a parlament is elfogadhassa. A kormánypárt boldogító igenje után az alaptörvény szerint a T. Háznak is kell szavaznia a vadonásúj kormányprogramról. Abban az örömben lehet így része Ferenc császárnak, hogy az Országgyűlés előtt is megméressék a történelem- és sorsformáló fizetett reklám. Hogy éppen ennek az elkerülése motiválja a még mindig hivatalban lévő miniszterelnököt? Ez sajnálatos, de attól még meg kell ejteni a kormányprogram tervezetének vitáját és a szavazást. Ha annyira jó, mitől rinyál Gyurcsány? Bátorság! Nem kell félni, nem fog fájni! Van ennek a parlamentáris procedúrának egy másik elnevezése is amúgy. Úgy is hívják: bizalmi szavazás. Márpedig ha hinni lehet – s már miért ne lehetne? – a kisebbségi vezérlő kormányfőnek, neki a legfontosabb a felé áradó bizalom. Ha ez nincsen, úgy veszi a kalapját, s ahogy illik, rögvest fölbattyog a Sándor-palotába, hogy ünnepélyesen beadja a lemondását a köztársasági elnöknek. Miért kellene megvárnia ezzel a sétával a költségvetés, illetve az adótörvények házbeli el nem fogadását?
(Magyar Nemzet, 2008. szeptember 17.)
Megépítette a majomkirály autóját a BYD
