Január–júliusban a bruttó átlagkeresetek összességében 8,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Júliusban a bruttó átlagkeresetek 7,8 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 6,9 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A KSH korábbi közlése szerint a január–júniusi reálkereset – a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett – 0,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Január–júniusban a bruttó átlagkeresetek összességében 8,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
Tavaly január–júliusban a bruttó átlagkeresetek 8,2, a nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset – a fogyasztóiár-index 8,5 százalékos növekedése mellett – 6,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az idén az első hét hónapban a legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek összességében 8,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Január–júliusban a költségvetési szférában 723 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 945 ezren dolgoztak.
A költségvetési intézményekben összességében közel 4,7 százalékkal csökkent a létszám, míg a versenyszférában 0,1 százalékkal emelkedett. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete az év első 7 hónapjában 196 200 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 188 900 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 218 200 forintot ért el.
(MTI)
Újabb százmilliókat buknak a budapestiek Karácsony Gergely baklövése miatt
