Elkerülhető lenne a fiaskó, ha az Oscar-gála visszakerülne a régi, március hónapi helyére, legalább erre az egy alkalomra. A díjkiosztó-szezont az utóbbi időben évről évre egyre korábban rendezik, az Arany Glóbuszokat például még sohasem osztották ki olyan korán, mint amikor a következő gála lesz, vagyis január 11-én.
Az amerikai filmakadémia egyelőre hajthatatlan, nem tolják el a Kodak színházban tartott gálát. Változás mégis lesz, Gil Cates, aki 14 Oscar-gála producere volt, egyéb elfoglaltságaira hivatkozva a következő műsort már nem vállalta.
A filmakadémia bizakodó, szerintük a ceremóniát sokkal többen fogják nézni, mint tavaly, amikor 32 millió kíváncsi emberrel negatív rekordot döntött a nézőszám.
„Az amerikaiak 86 százaléka már ma is tisztában van az átállással. Lesznek, akik várakoznak, és halogatják a felkészülést, de a cél az, hogy mindenki tudjon a dologról” – mondta az amerikai Elektromos Fogyasztói Szövetség szóvivője.
(manna.ro)
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
