A fővárosi hajléktalanok befogadásáról híressé vált település szélén, a Tarna utca legvégén történt az eset vasárnap éjszaka. A lövedékek sérülést nem okoztak, a benzinespalackok nyomán is csak kisebb károk keletkeztek. A bevetési alosztály rendőrei hétfőn délelőtt őrizetbe is vették a támadás elkövetésével gyanúsítható fiatalokat a helyi cigánysoron.
Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta az MNO-nak, hogy a hírekben szereplő kettő helyett már három fiatal van őrizetben. Őket több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítják, és kihallgatásuk most is tart. A három fiatal életkoráról és arról, hogy megtalálták-e a támadásnál használt lőfegyvert, a szóvivő a nyomozás érdekében nem kívánt nyilatkozni.
A rendőri intézkedéseknél történtekről viszont a folyamatban lévő vizsgálat miatt nem tudott nyilatkozni Soltész, de sajtóhírek szerint a fiatalokat családi házakból kellett kihozni, az ott lakó népes famíliák heves fenyegetőzése mellett. A nagyobb botrányt elkerülendő a rendőrség a polgármestert és a falu cigány kisebbségi referensét kérte fel a közreműködésre.
Soltész Bálint is cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy uzsorakamatügy állna a merényletek hátterében. A szóvivő azt megerősítette, hogy olyan szerény körülmények között élő idős emberek házaira támadtak, akiknek még nem volt dolga a törvénnyel. Azt is elmondta, hogy visszavonásig a rendőrség fokozott jelenlétére lehet számítani a hevesi településen.