Pánik az orosz tőzsdén

Szerdán újra leállította a kereskedelmet az oroszországi tőzsdéken a Pénzpiaci Felügyelet (FSZFB) moszkvai idő szerint 12.10-kor, miután folytatódott a részvényárfolyamok zuhanása.

MNO
2008. 09. 17. 9:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már kedden valóságos pánik uralkodott az orosz tőzsdéken, amelyek szakértők értékelése szerint az 1998-as válság óta az egyik legsúlyosabb napot élték meg. Egész nap hol az egyik, hol a másik papírral való kereskedést függesztették fel, mígnem az MMVB – Oroszország és Kelet-Európa legnagyobb tőzsdéje – 16.40-kor a többi néhány perccel később teljesen leállt. Az MMVB index 17,5 százalékkal 881,17 pontra, az RTSZ 11,5 százalékkal, 1131,12 pontra zuhant a nap folyamán, s a tőzsdékről több mint száz milliárd dollárt vontak ki: ez mintegy 10,95 százalékos csökkenést jelent, de a tőkésítettség az év eleje óta 48,63 százalékkal esett vissza.

A Vedomosztyi című üzleti lap szakértőket idézve azt írta: senki nem érti, valójában mi történt. A részvénypiac problémái éreztették hatásukat a bankközi hitelek piacán is, ahol nem csak megemelkedtek az egynapos hitelek kamatai, hanem a kisebb bankok semennyiért nem tudtak pénzhez jutni. Számos piaci szereplő kénytelen volt eladni részvényeit, ami tovább rontotta az árfolyamokat.

Vlagyimir Putyin kormányfő kedden bejelentette, hogy a pénzügyminisztérium és a központi bank összesen 475 milliárd rubelt helyezett el a piacon, s Putyin ígérte, hogy a minisztérium szerdán további 350 milliárd rubelnyi injekciót ad a legnagyobb bankoknak, a Szberbanknak, a Gazprombanknak és a Központi Banknak, amelyek így el tudják majd látni a kis és közepes pénzintézeteket. Alekszej Kudrin pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes szerdán nem kívánt jóslásokba bocsátkozni arról, hogy mikor nyugszik meg a piac, de úgy vélekedett: a hirtelen nagy változások mindig sokkot okoznak, idő kell, amíg a pénzintézetek elemzik és megszokják az új helyzetet és kiegyensúlyozzák portfólióikat.

A Kommerszant című üzleti lap viszont szakértőket idézve azt írta szerdán: a hitelpiac is összeomolhat, s akkor nagyon sok orosz társaság csődbe kényszerül. Az állami vezetés nyugodtnak mutatkozott, de egyes meg nem erősített hírek szerint már kedden összeültek a kormány illetékesei a legnagyobb bankok képviselőivel. Kudrin pénzügyminiszter azonban szerdán leszögezte: nem látja szükségesnek, hogy az orosz állami Tartalékalapban és Népjóléti alapban lévő eszközöket vegyék igénybe a válság elleni fellépéshez.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.