Török aggódik, a Fidesz szerint az MSZP alulmúlja önmagát

Török Zsolt szocialista képviselő az adatgyűjtési ügy kapcsán a fiatalok levelezéséért aggódik, s attól is „fél”, hogy „gondolatrendőrség” működik majd Magyarországon. A Fidesz szánalmasnak tartja az MSZP erőlködését, szerintük az is furcsa, hogy az a Török aggódik a jogállamért, aki eddig sem éppen jogállami elgondolásairól volt híres.

MNO
2008. 09. 30. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az adatgyűjtési ügy kapcsán a fiataloknak adott tanácsokat keddi sajtótájékoztatóján Török Zsolt, az MSZP-frakció ifjúsági szakcsoportjának vezetője, aki feltette a kérdést: gondolatrendőrség működik majd Magyarországon? A politikus szerint az internethasználó fiataloknak körültekintőbben kell eljárniuk e-mailezéseik során, meg kell nehezíteniük elektronikus postafiókjaik feltörését, például jelszóválasztásnál, speciális karakterek használatával. Török Zsolt azt mondta: egyes sajtóorgánumok arról adtak hírt, hogy az árnyék-titkosszolgálat az elektronikus postafiókrendszerekben is „esetleges megfigyeléseket, adatletöltetéseket hajtatott végre”. Hozzátette: úgy látszik, hogy a szerverfeltörés, a titkos választói adatbázis-építés után ma már az aktív politikusok mellett a jövő, a leendő közélet szereplői sincsenek biztonságban, hiszen a fiatalok által közkedvelt „elektronikus levelezési rendszerekhez is esetlegesen hozzáférhettek az árnyék-titkosszolgálat szereplői”.

Felvetődik az is, hogy „gondolatrendőrség működik majd Magyarországon?” – kérdezte Török Zsolt, aki szerint a jobboldal és az árnyék-titkosszolgálat minden határt átlépett ezzel az akcióval.

Szánalmas

A Fidesz viszont úgy véli: az a Török Zsolt aggódik a fiatalokért, a jogok érvényesüléséért, aki eddig sem éppen jogállami elgondolásairól volt híres. „Szász Károllyal és a vele hasonlókkal szemben úgy kellene eljárni, hogy vagyonelkobzás, és onnantól kezdve tárgyalunk, hogy meddig fog a börtönben ülni” – vélekedett még 2003-ban, miután ismeretlen tettesek brutálisan megverték a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét. „Próbál itten mártírkodni”, tette még hozzá a jogok szocialista őre – idézi a Fidesz közleménye az eseteket.

Az ellenzéki párt szerint szánalmas, amit a szocialisták csinálnak, napról napra alulmúlják önmagukat csak azért, hogy kétségbeesetten napirenden tartsák ezt az – egyébként számukra kínos – ügyet. Az történt ugyanis – írja a közlemény –, hogy megint lebuktak: ellenzéki országgyűlési képviselőket hallgattak le, és törvénysértő módon politikai célokra használják fel a titkosszolgálatokat. Tetteikért bíróságon kell felelniük, az ügyben szükséges feljelentésekről gondoskodunk – áll a Cser-Palkovics András helyettes szóvivő által kiadott dokumentumban.

(MTI, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.