13 acélüzem zár be Nyugat-Európában

Az ArcelorMittal, a világ vezető acélipari konszernje 13 nyugat-európai üzemét zárja be átmenetileg, a hanyatló kereslet miatt - értesült a francia Le Figaro szakszervezeti forrásokból. A cég hivatalos bejelentést egyelőre nem tett, negyedéves eredményeit a jövő szerdán teszi közzé.

MNO
2008. 10. 30. 19:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Le Figaro úgy tudja, hogy Németországban Bréma és Eisenhüttenstadt érintett, Franciaországban mindkét üzemet, a Marseille közelében levő és a lotharingiai gyárat is hetekre leállítják. A nyugat-európai leállásoknál még a spanyolországi, belgiumi, franciaországi és luxemburgi üzemek érintettek. Az ArcelorMittal kedden Luxemburgban már bejelentette, hogy a termelést az egész konszernre vetítve 15 százalékkal akarják csökkenteni.

A harmadik negyedéves eredmények előzeteseként október elején több mint 8,5 milliárd dolláros pénzforgalmi többletet (EBITDA) jelzett az ArcelorMittal, és az első félévben is 13,1 milliárd dolláros EBITDA eredményről adott számot, az előző év azonos időszakához képest 35 százalékos növekedéssel. A cég a világ hatvan országában összesen mintegy 320 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.