A vád szerint ezzel megalázták a fiatalkorút, a két rendőr viszont azt mondta: nem volt más megoldás arra, hogy bekísérjék a gyanúsítottat és bevigyék a bizonyítékként lefoglalt kézikocsit is. A bíróság álláspontja szerint a rendőrök eljárása erkölcsileg kifogásolható, de nem követtek el bűncselekményt, a szolgálati szabályzat ugyanis lehetővé teszi a „tárgyhoz bilincselést”, ha a gyanúsított szökésétől kell tartani vagy az intézkedés más módon nem fejezhető be. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész a bűnösség megállapításáért fellebbezett. A perben a Pécsi Ítélőtábla hoz jogerős döntést. Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: a rendőröket feljelentő 16 éves fiatalember ellen abban az ügyben megszüntették az eljárást. Jelenleg más bűncselekmények, köztük rablás, elkövetése miatt előzetes letartóztatásban van.
(MTI)
Tovább erősödött a kiskereskedelmi forgalom
