A romák helyzetéről tárgyaltak Miskolcon

A romakérdés volt a témája annak a tanácskozásnak, amelyen Miskolc és Borsod megye vezetői, valamint a rendőrség és a kisebbség képviselői is részt vettek – írta csütörtöki számában az Észak-Magyarország. A polgármester azt mondta, hogy sorskérdés, hogy a romakérdésben tudnak-e lépni, és ha igen, mit.

MNO
2008. 10. 30. 9:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Káli Sándor miskolci polgármester (MSZP), Koncz Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke (Fidesz), Vereckei Csaba, Borsod megyei rendőrfőkapitány, Bordás Géza, a megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke és Lakatos Attila megyei cigányvajda vett részt a megbeszélésen, amelyet Horváth József, a miskolci kisebbségi önkormányzat elnöke hívott össze.

A kétórás eszmecserén többen megállapították, hogy az ott élők tudják, milyen feszültség van a társadalomban, de Budapesten már nem feltétlenül. Példaként elhangzott, hogy nem tudhatják ezt a „Rózsadombon élő jogvédők”, akik szegregációt látnak és kiáltanak, holott a helyzet e megfogalmazásnál, annak valódi tartalmánál sokkal bonyolultabb.

Káli Sándor úgy fogalmazott, hogy „helyzet van” Miskolcon és a megyében. Hozzátette: a többségi társadalomnak is joga van nyugalomra és biztonságra, például azokban az avasi házakban, amelyek közül nem egyben „kezelhetetlenné vált a helyzet”.

Koncz Ferenc szerint a megyei állapot talán még rosszabb, mint a miskolci. Úgy látja, nincs más út, mint az oktatás és a munka, és ez a téma az eddiginél sokkal őszintébb állami szerepvállalást igényel. Lakatos Attila megyei vajda a cigányság helyzetéért mindenekelőtt a cigány vezetőket tette felelőssé, akik nem szóltak időben a romákat érintő problémákról.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.