Az államfő folytatja országjáró sorozatát

A Hortobágyi Nemzeti Parkba látogat október 19-e és 21-e között Sólyom László köztársasági elnök, aki ezzel a tavaly januárban kezdődött Értékőrző Tájak és Emberek Magyarországon elnevezésű országjáró sorozatának már a hatodik állomására érkezik meg - tájékoztatta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője csütörtökön az MTI-t.

MNO
2008. 10. 09. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A köztársasági elnök Magyarország legrégebben alapított, és legnagyobb területű nemzeti parkjába indul a jövő hét végén. A főosztályvezető elmondta, hogy a látogatás a Tisza-tó térségében és Hortobágyon kezdődik majd, az utazás vége pedig északkeleten, a beregi térségben lesz. Kumin Ferenc kiemelte: a mostani túra egyik fontos témája a falusi kisiskolák működése és megmaradása lesz.

Az államfő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében meglátogat egy olyan falusi kisiskolát, amely példája lehet a helyi közösség összefogásával sikeresen életben tartott és jó eredményeket elérő oktatási intézménynek – fogalmazott. Látogatása során a köztársasági elnök részt vesz az észak-alföldi régió tájgazdálkodási lehetőségeinek kérdéseivel foglalkozó fórumon, illetve a beregi térségben találkozik majd olyan civil szervezetekkel is, amelyek a Tisza felső folyásánál végeznek elsősorban a vízgazdálkodással kapcsolatos ökológiai munkát.

A beregi térségben járva a köztársasági elnök láthatja azt is, hogy a térség falvainak a 2001-es nagy árvíz pusztítása után hogyan sikerült újjáépülniük. Érdekességként Kumin Ferenc elmondta még: az államfő Hajdúhadházon egy olyan honvédségi lőtérre, a Bocskai Lövészdandár gyakorlóterére látogat, amely a Nyírség legnagyobb összefüggő homoki gyepterülete, és egyben a honvédség és a nemzeti park együttműködésének szép példája is.

A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első és legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja. A védetté nyilvánító határozattal 1973-ban alakulhatott nemzeti parkká 52 ezer hektáros területen, amely a folyamatos bővítések és összevonások révén ma már több mint 82 ezer hektár védett területet foglal magába. Sólyom László országjáró sorozatának első állomásaként, még 2007 januárjában, a Körös-Maros Nemzeti Parkba látogatott, 2007 májusában a Fertő-Hansági és Őrségi Nemzeti Parkba utazott, tavaly októberben az Aggteleki Nemzeti Park nevezetességeit tekintette meg, míg 2008 áprilisában a Duna-Ipoly Nemzeti Park működési területén, majd május végén a Duna-Dráva Nemzeti Parkban tett látogatást. A mostani túra lesz a sorozat következő, hatodik állomása.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.