A találkozó előtt a két együttes egyaránt hat győzelemmel és két döntetlennel állt, a jobb gólkülönbség révén állt az élen a fővárosi gárda. A lefújás után azonban már a „vörösök” ünnepeltek listavezetőként, miután Xabi Alonso lövése a 10. percben megpattant a bevetődő Bosingwán, esélyt sem adott Cechnek. Benítez azonban arra is figyel, hogy fenntartsa a Liverpool FC játékosainak összpontosítáésát, lévén az előző szuperrangadó megnyerése, a címvédő Manchester United legyőzése után csak döntetlen következett a Stoke-kal szemben. „Három pontra lesz szükségünk a Portsmouth ellen” – jelentette ki Benítez a szerdai összecsapásra utalva.
A Beatles-város világszerte népszerű együttese legutóbb 1990-ben nyert bajnokságot, vagyis a Premier League-ben még nem vehettek kézbe aranyérmet a játékosok, legalábbis személyes érintettség okán.
(sporthirado.hu)