Brüsszel hivatalosan javasolta a Magyarországnak szánt EU-hitelt

Célegyenesbe fordult a Magyarországnak szánt EU-pénzcsomag, ugyanis az Európai Bizottság hivatalosan javasolta, hogy hazánk kapja meg a majdnem 7 milliárd eurós hitelt. A következő héten elképzelhető az is, hogy az uniós tagországok pénzügyminiszerei rábólintanak az ügyletre. • Veres megmondta: erősen csökken jövőre a reálbér + Képek

MNO
2008. 10. 31. 13:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hivatalosan javasolta az Európai Bizottság pénteken, hogy az Európai Unió nyújtson 6,5 milliárd eurós hitelt Magyarországának a fizetési mérleg egyensúlyának támogatására. Amelia Torres szóvivő bejelentette azt is, hogy várakozásaik szerint a hitelt jóváhagyják kedden az EU-tagországok pénzügyminiszterei. A brüsszeli bizottság kedd éjjel jelentette be, hogy a tagállamok elvi egyetértésével mentőcsomagról döntött Magyarország számára. Az uniós támogatás a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank hitelét egészíti ki, a három intézmény összesen 20 milliárd eurót folyósít. A közleményből kiderül, hogy a kölcsön legfeljebb öt részletben hívható le, az átlagos futamidő öt év lesz. Erről közgazdászok az MNO-nak azt mondták, hogy pénzügyi gyámság alá került Magyarország.

Az EU hivatalosan arra az uniós jogszabályra hivatkozik a kölcsönnél, amely az euróövezeten kívüli országok számára is lehetővé teszi a segítséget, ha váratlan külső problémák miatt fizetésimérleg-nehézségekkel kerülnek szembe. Joaquín Almunia pénzügyi biztos a döntést bejelentve azt is leszögezte: a bizottság azt várja Magyarországtól, hogy tartja magát ahhoz a tervhez, amelynek alapján csökkenti államháztartási hiányát, fokozza a banki szabályozást és felügyeletet, és szerkezeti lépéseket tesz a foglakkoztatás segítésére. Brüsszel emellett erős pénzügyi szabályokat és intézményeket kíván látni, amelyek lehetővé teszik, hogy a jövőben megelőzhetők legyenek a államháztartási elcsúszások – idézte a közlemény a spanyol biztost.

A bizottság azt is bejelentette, hogy hivatalosan javaslatot tett a most Magyarországot segítő rendkívüli uniós pénzalap keretének 25 milliárd euró emelésére. Torres jelezte, hogy szükség esetén a keret tovább is növelhető.

A hitel keddi bejelentésekor Brüsszel már értésre adta: az EU a támogatás feltételéül szabja, hogy a magyar hatóságok egyértelműen kötelezettséget vállaljanak a konvergenciaprogram most esedékes frissítésében egy pénzügyi konszolidációs program mellett. Ennek teljesítését az uniós szervek a jövőben figyelemmel kísérik – szögezte le a bizottság akkor, hozzátéve, hogy az említett pénzintézményekkel együtt folyamatos kapcsolatban állt a magyar hatóságokkal. A bizottság azt is jelezte, hogy az EU-támogatás nem közvetlenül az uniós költségvetésből származik majd, hanem a bizottság pénzpiaci műveletekkel teremti elő.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.