Az elhunyt tudóst az MTA Irodalomtudományi Intézete saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. Bodnár György 1927-ben született Karcagon. A Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-angol szakán végzett 1952-ben. 1953-55 között a Társadalmi Szemle kulturális rovatvezetője, 1955-56-ban az Új Hang felelős szerkesztője, 1957-ben a Magvető Könyvkiadó irodalmi vezetője, majd az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa. 1969-től a XX. századi osztályt vezeti, 1984- és 1992 között az intézmény igazgatóhelyettese, majd öt éven át az igazgatója.
A Nyugat első nemzedékével, a két világháború közötti esszé kérdéseivel, s irodalomelmélettel foglalkozott. 1971-ben az irodalomtudomány kandidátusa tudományos fokozatot szerezte meg, 1987-ben pedig a doktori fokozatot. Bodnár György munkásságát egyebek közt József Attila-díjjal (1976), Illés Endre-díjjal (1990), Literatúra-díjal (1995), Komlós Aladár-díjal (1996), Ipolyi Arnold-díjal (1998), Eötvös József-koszorúval (1998), Akadémiai Díjjal (2002) ismerték el. Főbb művei: Törvénykeresők című tanulmánykötet (1976), A „mese” lélekvándorlása/ A modern magyar elbeszélés születése (esszék, 1988), Juhász Ferenc (1993), Jövő múlt időben (1998), Kaffka Margit (2001).
(MTI)
origo.hu
Ezért tartotta különlegesnek Ferenc pápa a magyarokat
