A miskolci fiatalokból álló társaság két békéscsabai szórakozóhelyen törte fel a gépeket kedden úgy, hogy elterelték a csapos figyelmét. Amíg az egyikük italt rendelt, addig a többi négy fiatal körbe állta és feltörte a gépet, majd kivették a kazettában lévő összeget. Ráadásul manipulálták a berendezést, s így még az állításuk szerint „elnyert” összeget is elkérték, mielőtt távoztak volna a helyszínekről – tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Virág Zsuzsánna elmondta: a rendőrséghez érkezett bejelentés alapján az Orosháza felé utazó tetteseket igazoltatták, majd előállították. Kihallgatásuk során a gyanúsítottak elismerték tettüket, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy Békésben máshol is elkövettek hasonló bűncselekményeket. Az eltulajdonított összeg nagyságáról egyelőre, a nyomozás érdekeire való tekintettel, nem kívánt tájékoztatást adni a rendőrség.
(MTI)
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
