Egy hete a Bicsérd-Fürge Nyuszi – Töttös I. B-s, most vasárnap pedig az Ócsárd – Boda megyei I-es bajnokin kellett úgy döntenie a játékvezetőnek, hogy nem lesz 90 perces a mérkőzés, mert a töttösiek, illetve a bodaiak túl kevesen lettek. A szabály azt mondja ki, hogy ha már csak hatan maradnak, le kell fújni a meccset. Általában a vesztésre álló csapatok lesznek létszámhiányosak, a Töttös és a Boda esetében is ez történt, 0-4-nél, illetve 0-8-nál.
A frissebb történet az ócsárdi, ahová a Boda vasárnap már eleve csak 11 futballistával utazott el. Még az első félidőben kiállították a játékos-edzőjüket, a másodikra egy focistájuk ki sem jött, aztán hárman megsérültek, így a 69. percre hatan maradtak. Ez pedig túl kevés volt a folytatáshoz.
Úgy volt, hogy ki sem tudunk állni. Sérülés, betegség és munkahelyi elfoglaltság miatt nyolc kezdőjátékosunk hiányzott, helyettük öt ifistát vittünk. Én sajnálom a legjobban a történteket, egyedi esetről van szó, ami még egyszer nem fordult elő velünk. Lehet, hogy a felnőtt helyett mindjárt az ifjúsági csapatunkat kellett volna a pályára küldenünk, de nekik akkor három napon belül három meccset kellett volna játszaniuk, ez pedig árt az egészségüknek – mondta Kovács Győző bodai szakosztály-vezető, aki egyben a község focit szerető polgármestere is.
Varga László, az Ócsárd szakvezetője tizenöt éve edzősködik, megvan a véleménye a félbeszakadt meccsekről. – Elsősorban a nézőket sajnálom, akik nem kaptak egész meccset a pénzükért. Kilencet rúgtak az ifinknek Bodán, a szünetben több srác szólt, hogy sérült, mégis tizenegyen végigjátszottuk a mérkőzést. Mert így sportszerű – jegyezte meg a tréner.
(bama.hu)
Beazonosította a brüsszeli „aranyásókat” a Szuverenitásvédelmi Hivatal
