GVH: kartellt szervezett az ingatlanszövetség

Kartellt szervezett a Magyar Ingatlanszövetség a Gazdasági Versenyhivatal szerint (GVH) azzal, hogy ajánlott díjakat határozott meg tagjai számára, ami a GVH szerint sérti a versenytörvényt; bírságot azonban nem szabott ki a testület.

MNO
2008. 10. 27. 13:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A GVH a Magyar Ingatlanszövetség ellen lefolytatott eljárásról az MTI-nek eljuttatott közleményében kifejti: tudomására jutott, hogy a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) a tagjai számára ajánlásokat fogalmaz meg a honlapján több dokumentumban, például az „Ingatlanközvetítői szolgáltatások díjszabása” című dokumentum sávos százalékos mértékű ajánlást tartalmaz a közvetítői jutalék minimumára és maximumára, másrészt abszolút értékű ajánlást tartalmaz a szakértői díjtételek minimumára, átlagára és maximumára. „Az értékbecslési tevékenység iránydíjszabása” címet viselő dokumentum négy kategóriára bontva határoz meg minimum rezsióradíjakat, attól függően, hogy az értékbecslő személy, vagy szervezet mögött milyen képesítés, felelősségbiztosítás áll.

Kifejtik: a MAISZ 584 taggal rendelkező érdekképviselet, amely szervezi és összefogja az ingatlanforgalmazással, -fejlesztéssel, -kezeléssel, -értékeléssel és általában az ingatlannal, illetve ingatlanalapú vagyon- és üzletértékeléssel foglalkozó tagokat. A GVH által kifogásolt dokumentumokat a tagvállalkozások maguk dolgozták ki az érdekképviselet szakbizottságaiban, majd véleményezésre megküldték a többi tagvállalkozásnak. Ezt követően azok véleményének figyelembe vételével a szakbizottságok dolgozták ki az ajánlások végső formáját.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.