Gyermekrajzok a kukásautókon

Több mint 400 pályázat érkezett a Fővárosi Közterületfenntartó (FKF) Zrt. által kiírt gyermekrajzpályázatra. Az akció célja az volt, hogy a köztisztasági szolgáltatásokat, a kukásautókat emberközelivé tegye és felhívja a gyerekek figyelmét a környezet megóvására.

MNO
2008. 10. 08. 19:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olyan rajzokkal nevezhettek az 5-10 éves, nemcsak fővárosi gyerekek az FKF Zrt. pályázatára, amelyek hulladékgyűjtést, köztisztasági feladatokat, útkarbantartást ábrázolnak.

A zsűri tagjai Bartos Erika grafikusművész, Debre Krisztina riporter és Rékasi Károly színművész voltak. Gyermekes szülőként mindhárman örömmel vállalták ezt a feladatot, mivel fontosnak tartják, hogy saját csemetéiket is megismertessék a környezettudatos szemléletmóddal. Ahogyan Bartos Erika mondta, sok elgondolkodtató, ötletgazdag alkotás érkezett be a zsűrihez. A legtöbb rajzon a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos témák láthatók. A fő motívumok egyike a kukásautó.

Végül 50 alkotást díjaztak a 400-ból, három különdíjas mű pedig egy-egy kukásautót díszít októberben és novemberben. Az autókon felnagyítva láthatók majd az eredeti gyerekrajzok. A három győztes, akiknek a fővárosiak ősszel láthatják alkotásait a kukásautókon: Jankó Borbála (4 éves), Pap Máté (8 éves) és Póta Fruzsina (9 éves).

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.